Kenesei István

A 15 százalékos ország

PUBLICISZTIKA - LXVI. évfolyam, 20. szám, 2022. május 20.

A világ változik körülöttünk, mi pedig erkölcsi elvek híján, csupán arra hivatkozva, hogy „a választóink ezt akarták”, nyugodtan hátradőlünk az ukrajnai szabadságharc szemlélőiként, ahogy ezt a kormányszóvivő a BBC-nek kifejtette.1 De ugyanígy nézzük a közvetlen körülöttünk zajló eseményeket, legyenek azok a tudomány, a felső- vagy a közoktatás területein, legföljebb ott még nem hibáztatjuk azokat, akik ellenállnak.

Új férfi – új műsor?

A múlt hétvégén megszületett az új kormány, amely eseménynek csak egyetlen vonatkozásával foglalkoznék, a Palkovics–Csák János-cserével a szak- és felsőoktatás, illetve az innováció terén. Nyilván nem ismerhetem a kormányfő indítékait, de talán nem tévedek túl nagyot, ha felteszem, hogy Palkovics elvégezte a rá osztott feladatok nagy részét: a CEU elüldözése, az MTA kutatóhálózatának elvétele, majd a kezdeti irányváltások, azaz a „fokozatváltónak” nevezett felsőoktatási stratégia kimondatlan leselejtezése után „modellváltásnak” keresztelt alapítványosítás nagyobb felzúdulások nélkül sikerült levezénylése, valamint a szakképzés kiszakítása az oktatási tárcából, mind az ő nevéhez fűződik. Tevékenységét több cikkben foglaltam össze e lapban, ld. pl. 70+1 év a magyar tudományban (2019. dec. 19.) és Alkonyatok és délibábok: a mi 12 évünk (2022. márc. 25.).2

Utódjának e téren alig marad teendője, bár a két nagy egyetem (ELTE, BME) még hátravan a két maradék művészeti intézménnyel (Képzőművészeti Egyetem, Zeneakadémia) együtt, de ez utóbbiak akár államiként működhetnek tovább.

Ezen intézmények helyzete nemcsak azért visszás, mert kimaradtak a magánosított egyetemeknek kiszórt pénzesőből, hanem azért is, mert rájuk továbbra is a közalkalmazotti szabályok vonatkoznak, vagyis például a korhatárt betöltött oktatók a fizetésük mellé nem vehetik fel a nyugdíjukat, szemben a ma már magánszférába átkerült oktatókkal. Igaz, ezeknek azzal a veszéllyel kell szembenézniük, hogy indoklás nélkül bármikor megszüntethetik a munkaviszonyukat – hiszen önként mentek nyugdíjba.

Ám más vonatkozásokban nem örvendezhetnek az állami felügyeletet elhagyott egyetemek. Emlékszünk ugye, hogy az ITM államtitkára és a kormánypárti képviselők a parlamenti vitákban azzal kecsegtették jövendő áldozataikat, hogy az új rendben búcsút mondhatnak az oly sokszor elátkozott közbeszerzésnek. Én ugyan már akkor is felhívtam a figyelmet arra, hogy e célból inkább a közbeszerzési törvényt kellene módosítani, mivel egyszerűen fogalmazva az állami forrásokból származó pénzek nem mentesek ezen eljárások alól, de miért is hittek volna az ÉS-nek?3

Felidézem az akkori (és mostani) kormányfő jövőképét tavaly januárból: „A legfontosabb, amit szeretnék Önnek elmondani, az, hogy ennek a gazdaság-újraindítási akciótervnek a legnagyobb nyertese a felsőoktatás. Tehát a következő években olyan egyetemfejlesztési program indul meg Magyarországon, és most kellő szerénységgel beszélek, amilyenre még nem volt példa Magyarország történetében. Tehát a következő egy-két évben 1500 milliárd forintot fogunk befektetni a magyar egyetemekbe. Ezért is javaslom mindenhol, hogy fontolják meg az egyetemek működésének hatékonyabbá tételét, korszerűsítését, ezért javaslom a modellváltást, aztán minden egyetem majd maga dönt erről, de akarjanak benne részt venni, mert a mostani teljesítményszinten az ide befektetett összeg csak kismértékben fog megtérülni. Egy ekkora összeget jól felhasználni akkor tudnak az egyetemeink, ha sokkal hatékonyabbak lesznek, mint most.”4

Most azonban továbbra is ott tartunk az „új” magánegyetemeken, hogy minden beszerzésnek az egyetem megfelelő irodáján kell átmennie, legyen az külföldi repülőjegy vagy akár egy regisztrációs díj befizetése. Oktató kollégáim értetlenül állnak a tény előtt, hogy azt a mondjuk 100 eurónyi összeget, amelyet a külföldi konferencia szervezői a részvétel fejében előírnak, az egyetem nem egyszerűen átutalja a címzettnek, hanem ajánlatokat kér, majd közülük a legjobbat (?) kiválasztva a nyertesen keresztül (!) fizeti be – akár annak árán is, hogy a késedelem miatt megemelt díjért kénytelen új közbeszerzést kiírni. Sok (állami és magán-) egyetemen jártam, ám ilyesmiről még nem hallottam...

De hát ez a régi műsor része még. Kérdés, hogy az új ember, az új miniszter hoz-e új műsort is magával? Annyi biztos, hogy Csák Jánosnak olyan tárcája lesz, amilyen még nem volt e sokat szenvedett hazában: Kulturális és Innovációs Minisztériumnak hívják, amiből arra kell következtetnünk, hogy az eddig Fekete Péter vezette (és a hírek szerint Hoppál Péter kezébe kerülő) kulturális államtitkárság is alája fog tartozni, a szakképzés, a felsőoktatás, a tudomány, a családpolitika, és meglepő módon az innováció mellett.5 Még az is lehet, hogy a sportot ugyanúgy hozzá rendelik, az EMMI és az ITM új „szerelemgyerekeként”.

Amikor a bennünket közelebbről érintő területek tekintetében búcsút veszünk Palkovicstól, azt mindenképpen ki kell mondanunk, hogy soha nem a szakmai hozzáértését, eredményeit vontuk kétségbe: elismert tudós, egyetemi tanár, menedzser, intézményvezetői gyakorlattal, akit azonban azért bíráltunk, mert úgy gondoltuk, rossz irányokat jelöl ki, és elhamarkodott döntésekkel kényszeríti a természetüknél fogva érvekkel, vitákkal meggyőzhető kutatói és oktatói közösségeket az általa vagy a főnöke által ideálisnak tartott Prokrusztész-ágyakba.

Örülni azonban egyelőre nincsen okunk. Mert az új miniszter, lett légyen bármilyen jó menedzser is az eddig betöltött oly sok funkciójában, és eddigi pályafutása alapján Palkovicsnál szembeötlően kevésbé konfrontatív személyiség, éppen a neki kijelölt területeken nem mutatott fel észrevehető eredményeket, tehát a hitele vajmi kevés.6 Ugyan a Corvinuson címzetes egyetemi tanár lett, amihez ott doktori (PhD) fokozat sem szükséges, ám így is vezeti a hangzatos nevű Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpontot, ahol többek között jelentős publikációkat maguk mögött tudó kutatókat találhatunk.7 Hogy mi a jövőképesség, azt egy interjúban elmagyarázta,8 de az eddigi legjelentősebb publikációjukat kemény bírálattal illette a Magyar Tudomány szerzője, Tomka Béla szegedi professzor, aki az egész vállalkozás konceptuális alapjait vonta kétségbe.9

Persze egy miniszternek, különösen ha ilyen széles a portfóliója, egyáltalán nem kell tudósnak lennie (amit egyébként másik elődje, az amatőr történész Kásler Miklós is tanúsít – bár ettől még aligha lett jó miniszter), elég, hogy kezelni tudja az elkerülhetetlenül felmerülő problémákat, például az egyetemeinknek a rangsorokban elfoglalt rossz helyezését, a hallgatók híján vegetáló intézményeket, a csökkenő tanárképzési létszámokat, a korrupciós kockázatok miatt az EU által visszatartott, de az intézményeknek már kiosztott 82 milliárd Ft támogatás sorsát10 stb., stb., hogy csak a felsőoktatásra koncentráljak. Hogy van-e, lesz-e víziója a vegyes salátával vetekedő reszortjairól, azzal várjuk meg első nyilatkozatait.

„Nőt akarok!”

Az MTA-nak a tagválasztás ellenére eseménytelennek ígérkező közgyűlését egyetlen Facebook-bejegyzés térítette ki nyugalmasan folydogáló medréből. Az új tagok megválasztása azért volt kész ténynek tartható, mert a jóval korábban rögzített szabályok alapján az elnökség előre kiosztotta a helyeket a 11 osztályon legalább 51 százalékot elért jelöltek között, pontosabban a listákon jelezte, kiket ajánl megválasztani, ezt pedig az akadémikusok rendszerint meg is szavazzák.

Az állóvízbe Kende Anna szociálpszichológus dobott egy kavicsot, ami váratlanul nagy hullámokat vetett: bejelentette, hogy kilép az MTA egyik tudományos bizottságából, amelynek a tagságát, mint az összes többiét is, az azonos tudományszakban működő köztestületi tagok választják, mert idén a 26 rendes tag közé egyetlenegy nő sem került be. Jóllehet azóta már sokan elmagyarázták a tagválasztási folyamatot, nem árt itt is kitérni rá, hogy a most megszavazottakat 2016-ban választották levelező tagnak, így a több évtizedes szokásjogon alapuló rendszerben csak ez a 26 (hímnemű) személy kerülhetett a listára.

Azt is kifejtették, hogy hat éve nagy port vert fel a tudós nőket semmibe vevő eredmény, és az Akadémia azonnal nekikezdett a helyzet megváltoztatásának, szinte a Fellini Amarcordjából idézett címünk szellemében, aminek a következtében 2019-ben 10, idén pedig 8 nő került a levelező tagok közé. Mivel levelező tag kizárólag az MTA doktora lehet, érdemes megemlíteni, hogy e cím viselői között mindössze 15 százalék nő található, de a 2021-ben az MTA doktora címet elnyert 79 kutató közül 26-an nők, ami 33 százalékot jelent, továbbá a mostani levelező, tehát a majdani rendes tagoknak már 25 százaléka nő, tehát az arány határozottan javul.11

Jóllehet Kende Annának tudós lévén illett volna utánanéznie az általa kifogásolt állapot minden vonatkozásának, el kell ismerni, hogy figyelemfelhívó gesztusa igen hasznos volt, mert így újra reflektorfénybe került a tudóstársadalom egy régóta nem, vagy csak nagyon lassan gyógyuló sebe. Csupán az a kár, hogy az általa felkeltett figyelem nem irányult arra a felmérésre, amit éppen ezen a közgyűlésen az előző MTA-elnök Lovász László által megalapított Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) mutatott be.12

Ilyen szervezet már számos európai országban, sőt nemzetközi összefogásban is létezik, és persze főleg a korosztályukba tartozók gondjaival foglalkozik.13 Az FKA fórumán az idén egy több mint 1200 önkéntes válaszadó által kitöltött részletes kérdőív alapján elemezték egyrészt a fiatal kutatók, másrészt közöttük is a nők, s ezen belül a gyermekeket nevelő anyák helyzetét.14 Az eredmény kiábrándító volt: a jövedelmi olló még messze a családalapítás előtt kinyílik, mert a nők keresete már akkor jóval elmarad a férfiakétól, és a további években egyre jobban nő a különbség.

Az utóbbi években számos javító szándékú intézkedést hoztak, például a minden egyes gyermek után járó kétéves határidő-kedvezményt, azaz egyes pályázatok korhatára ennyivel tolódik ki a gyermekek számától függően. Mindamellett a tudományos pálya egészét tekintve ez csekély vigasz, hiszen a most országosan, mind az egyetemeken, mind a kutatóintézetekben bevezetett teljesítményértékelés már (még?) nem veszi figyelembe ezt a körülményt, tehát egyenlő súllyal méri, illetve egyenlő szigorral követeli a publikációkat, akár férfi vagy, akár nő, akár van gyereked, akár nincs.

Még szomorúbb a kép, ha azt nézzük, hány nőt találunk vezető állásban a kutatóintézetekben vagy a felsőoktatásban. Az MTA-tól az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) alá került 11 kutatóközpont és 7 önálló intézet egyikében sem nő a (fő)igazgató, habár a központok tagintézeteiben már találunk igazgatónőket, ha nem is sokat. A Magyar Rektori Konferencia honlapján felsorolt 62 rektorból mindössze 9 nő, ami még a 15 százalékot sem éri el, bár nagyjából megfelel az MTA doktorok körében tapasztalt aránynak, ami azért érdekes, mert az itt szereplő intézményekben sem ez a cím, sem a professzori rang nem kötelező feltétel. De akár folytathatjuk is más magas presztízsű hivatalokkal, például a parlamenti képviselőkkel, akiknek április előttig 13, mostantól pedig (micsoda haladás!) már 13,6 százaléka nő.15 Tragikomikus tény, hogy amíg a pártállamban már a 30 százalékot is elérte, addig az új világban alig került 10 százalék fölé az arányuk.16 Vagyis akkor lehettek sokan, amikor nem volt semmi önálló döntésre felhatalmazásuk. Ez a visszatérő maximum 15 százalékos arányszám valószínűleg pontosan tükrözi, hogyan fogynak el a nők a karriercsúcsok felé vezető meredek emelkedőn.

„A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok” – zárhatnánk le itt ezzel a ma már nagyon macsó fordulattal megtoldva a Csárdáskirálynőre való utalásokat, de attól tartok, az operettes happy end még messze van.

Több pénz, több eredmény?

A kutatóhálózat (KH) 2019-es elcsatolása óta nem csitul a vita a KH helyéről: az MTA vagy az ELKH lenne a jobb gazda? Freund Tamás elnöki programjának kiemelt pontja volt a KH valamilyen formában való visszaillesztése az Akadémia keretei közé. Maróth Miklós ELKH-elnök azonban ragaszkodik a jelenlegi szervezeti felálláshoz. Legutóbbi szóváltásuk két interjú formájában a Magyar Nemzet hasábjain zajlott le.17 Freund joggal hivatkozik arra, hogy a még Lovász elnök által 2019-ben postázott beadványt az Alkotmánybíróság 2020 decemberében befogadta, de azóta sem tárgyalta, vagyis a törvényesség kérdése még függőben van.

Ugyanakkor a KH a kormánytól jelentős többlettámogatást kapott a korábbi MTA-n belüli finanszírozásához képest, ami egy ilyen nyilatkozat kiadására késztette az ELKH Titkárságát: „Az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) 2021-ben kiemelkedő tudományos teljesítményt ért el, amelynek részleteit Boda Zsolt, az intézmény főigazgatója a március elején megtartott éves kutatóhelyi értekezleten ismertette. Az ELKH megnövelt költségvetésének köszönhetően tavaly a TK költségvetési támogatása is jelentős mértékben emelkedett, összege meghaladta az 1,6 milliárd forintot. Ez lehetővé tette a kutatók és az adminisztratív munkakörben dolgozó munkatársak fizetésének növelését, továbbá a tervezett infrastrukturális és informatikai fejlesztések megvalósítását. Mindez hozzájárult a kutatóközpont tudományos eredményeinek ugrásszerű javulásához.”18

Tény, hogy a TK adatokkal igazoltan egyik évről a másikra jelentős javulást mutatott elsősorban a nemzetközi publikációk minőségében és számában, a pályázatokban stb.19 Csakhogy ez saját értékelésük szerint is egy tízéves építkezés eredménye, nem pedig a 2021-ben megemelt költségvetésüknek tulajdonítható. A tudomány ugyanis nem a pénzbedobós automaták mintájára működik: nem azonnal adja ki a kólát vagy a csokit, hanem hosszú évek múlva, amikor az újonnan alkalmazott tudósok vagy a régiekből összeállított új kutatócsoportok és az új témák kézzelfogható eredményeket produkálnak. Hiszen egy komoly lapban megjelent cikk elbírálása és publikálása is általában egy évig tart. Ha sikeres volt a „befektetés”, és a szervezet jól használta fel a többlettámogatást, akkor pár év múlva kezdhetünk csak örülni.

De a kutatók addig is megnyugtathatják magukat, mert félelmeik nem váltak valóra, hogy szétszedik a KH-t, és egyes intézeteket kicsemegéznek belőle, másokat meg hozzácsapnak. Hiszen amikor az Állatorvostudományi vagy a Balatoni Limnológiai Intézetet leválasztották „anyaközpontjukról”, sokan gondolták, hogy az előbbi a gödöllői agráregyetemből már korábban kivált Állatorvostudományi Egyetem része lesz, az utóbbit pedig az értékes Balaton-parti épülete (és kikötője!) miatt valahogy majd privatizálják. Végül a regionális kutatások intézetét sem adták át a BM-nek, amint az tavaly ilyenkor elterjedt.20 Szóval (egyelőre) csupán annyi történt, hogy a világszerte elismert biológus Szathmáry Eörs a szókimondó Jordán Ferenc igazgató leváltása és a megkérdezése nélkül függetlenített tihanyi intézet miatt lemondott főigazgatói posztjáról.21 Továbbá nem telepítettek az ELKH-ba a kormány alapította „kutatóintézetekből” egyetlenegyet sem – igaz, az ő nemzetközi vagy hazai értékelésükről sincsen semmi hír, noha ezt annak idején Palkovicsnak rendeletileg előírták.

Az ELKH-n kívüli kutatók egy része pedig annak nem tudott örülni, hogy kik nyertek az úgynevezett TKI-pályázaton. Az ELKH által az MTA-tól átvett feladatba a KH-n kívüli, jórészt egyetemi kutatócsoportok 5 éves támogatása tartozik, amelyről anonim bírálók véleménye alapján az ELKH vezetése dönt. „140 érvényes pályázat érkezett be: 45 a matematikai és természettudományok, 62 az élettudományok, 33 pedig a bölcsészet- és társadalomtudományok területéről” – szól a közlemény.22 A nyertesek között 81 élet- és természettudományi, de mindössze 14 humán vagy társadalomtudományi pályázat van. Könnyű kiszámolni, hogy amíg az előbbiek nyerési esélye 76 százalék fölött volt, az utóbbiaké 42 százalékra jön ki, ami alig több, mint a 76 fele. Az utóbbiak között nagy többségben vannak a történészek, viszont olyan jelentős szakmáknak, mint a filozófia, a nyelvészet vagy a pedagógia, egyetlen pályázata sem bizonyult sikeresnek, jóllehet tudtommal eddig jól teljesítő „továbbszolgálók” is próbálkoztak. Megjegyzem, hogy az előző, 2017–2022 közötti időszakban a 102 kutatócsoportból 24 volt humán vagy társadalomtudományi jellegű.23

A 15 százalékos határ tehát nem csak a nőkre vonatkozik hazánkban.

1 https://www.bbc.co.uk/programmes/m00176pm

2 https://www.es.hu/cikk/2019-12-19/kenesei-istvan/70-1-ev-a-magyar-tudomanyban.html

https://www.es.hu/cikk/2022-03-25/kenesei-istvan/alkonyatok-es-delibabok-a-mi-12-evunk.html

3 https://www.es.hu/cikk/2020-07-03/kenesei-istvan/nemzeti-egyetem-nemzeti-tudomany-nemzeti-konyvtar.html

4 https://kormany.hu/beszedek-interjuk/miniszterelnok/orban-viktor-a-kossuth-radio-jo-reggelt-magyarorszag-cimu-musoraban-2021-01-29

5 https://hvg.hu/itthon/20220513_Itt_a_teljes_kormanylista_Pintertol_Lazarig

6 https://hvg.hu/itthon/20220511_csak_janos_portre

https://telex.hu/belfold/2022/05/14/csak-janos-portre-mol-matav-london-nagykovet-orban-viktor-kormany-miniszter

https://24.hu/kozelet/2019/06/17/csak-janos-orban-mol-london-fidesz-nagyinterju/

7 http://socialfuturing.com/staff

8 http://www.lib.uni-corvinus.hu/content/corvinuskioszk/connext