Eszlártól Eszlárig

2011 és 2016 között nagyjából havi rendszerességgel bírósági jegyzeteket írtam az Élet és Irodalom hasábjain a „romák sérelmére elkövetett rasszista sorozatgyilkosság” peréről első, másod- és harmadfokon. Mikor már néhány riportom megjelent, a témához általában két jó tanácsot kaptam beszélgetésben barátaimtól mintának, patternnek, követendő előzménynek. Az egyik amerikai volt, Truman Capote, a Hidegvérrel szerzője; a másik pedig a Vajda, Eötvös Károly. Mikor az ún. „romagyilkosságok” ötödik, tiszalöki áldozata, Kóka Jenő özvegyének konyhájában ültem a szomszédos Tiszaeszláron, az összevetés Eötvös Károly tevékenységével és művével pláne nem tűnt megkerülhetőnek. Kóka Jenőt 2009 áprilisában érte a gyilkos golyó Tiszalökön, mikor este tíz előtt kijött a házából, hogy a tiszaújvárosi Alkaloidába menjen éjszakai műszakra autóval, ahol már harminc éve folyamatosan dolgozott. Az özvegy elmondása szerint előtte megvacsoráztatta férjét – rántott szelet, kenyér, csemegeuborka –, majd hajat mosott, frottírtörölközővel betekert fejjel ült a tévé előtt. Férje kilépett a megvilágított tornácra, a slusszkulcsot babrálta, mikor a golyós Mauser lövedéke szíven találta, s azonnal kiszenvedett. Kóka Jenőné kiszaladt, meglátva vértócsában fekvő férjét sikoltott és összeesett.