TOVÁBB?!

Harminckét éve Norvégiában élő barátomtól érkezett újabb e-mail. Bő hónapja vált intenzívebbé a levelezés: vita, érvek és ellenérvek: a „nem értem, hogy lehet érzelmi dolog is a politika” – kijelentéstől a „mi élünk itt” – megállapításig. Aztán most egy közös ifjúkori olvasmányélmény (D. H. Lawrence: Lady Chatterley szeretője) kezdő sorait kaptam. „Korunk eredendően tragikus, éppen ezért nem akarjuk tragikusnak látni. A világkatasztrófa utáni romokon élünk, s építgetjük új kis hajlékainkat, istápoljuk új kis reményeinket. Kemény munka: sima út nem vezet a jövőbe, kerülőket kell tenni, akadályokon kell átvergődni. Élni kell, még ha reánk szakadt is a mennybolt.”

Még nem tudom, mit kezdjek vele.