Paraván

PRÓZA - LXVI. évfolyam, 13. szám, 2022. április 1.

Nem ihattam többé, ez volt az igazi elvonókúra. Kell ennél hatékonyabb? Mert addig, ha tudná a világ, hogy hányszor jártam idegen városok kórházait, hogy kivonják belőlem azt a rengeteg alkoholt, amit magamba döntöttem! Mindig a legnagyobb titokban történt, különféle betegségek ürügyén, és mindig messze attól a kisvárostól, ahol éltünk. Egyszer még tüdőrákos is voltam, amit el is lehetett hinni, mert sokat cigarettáztam. Sikeres volt a műtét – híreszteltük –, és újra munkába álltam, de időnként vissza kellett mennem kontrollra, ami természetesen egy újabb elvonókúra volt, nyugodt lélekkel járkáltam oda-vissza a tüdőrák örvén, egyszer azonban annak is véget kellett érnie, annyi kontrollt már nem vett volna be a város. Akkor viszont veseelégtelenséget állapított meg az orvos, kezdődő, bár még gyógyítható elégtelenséget, sikerült is helyrehoznia, és amikor már végképp kifogytunk minden hazugságból, elvágódtam a konyhában, nyöszörögtem, a mentők jöttek értem, megütött a guta, ezzel véget is ért az életem. Ha jól emlékszem, egy konyakos üveget rántottam magammal, a férjem azonban időben észrevette, a fehérköpenyesek elfintorították az arcukat, ömlött belőlem a konyakszag, de voltak olyan diszkrétek, hogy Zolinak nem tettek érte szemrehányást, a diagnózisba viszont kérlelhetetlenül belekerült, de nem azzal okolták az agyvérzést, egy érgörcs tette meg alaposan a magáét.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 15. szám, 2023. április 14.
LXVII. évfolyam, 15. szám, 2023. április 14.
LXVII. évfolyam, 15. szám, 2023. április 14.
Élet és Irodalom 2024