KALANDOROK KÍMÉLJENEK!

A miniszterelnök az Ukrajna elleni orosz invázió első napjaiban a „stratégiai nyugalom” fontosságára figyelmeztetett, arra, bármennyire erős is bennünk, szabadságszerető magyarokban a késztetés, hogy hangot adjunk fölháborodásunknak, ezúttal jobban tesszük, ha befogjuk a szánkat. Elvégre az orosz energiaimport jelentőségéhez nem mérhető néhány ezer vagy tízezer lebombázott ukrán halála. A Fidesz–KDNP-koalíció azt ajánlja, foglalkozzunk inkább a magunk (egyre kedvezőbben alakuló) dolgaival, például azzal, hogy március 7-én a járványügyi korlátozások többségét eltörölték, a lakosságnak végre nem kell a buszon és a boltban maszkot viselnie.

Örömünk mindazonáltal egyelőre nem felhőtlen, a kancelláriaminiszter ugyanis egyértelművé tette, hogy az életünket nehezítő kötöttségek feloldása nem jelenti egyben a rendkívüli jogrend végét: a veszélyhelyzet június 1-ig, az eredeti terveknek megfelelően fennmarad. Gulyás Gergely két indokot említett a kabinet döntésének igazolására. Egyrészt – így a miniszter – nem lehet kizárni, hogy utóbb a járványnak egy újabb, immár hatodik hulláma éri el az országot. Másrészről pedig a kormány számára fontos, hogy a rendeleti jogalkotás révén fenn tudja tartani „cselekvőképességét”, bármikor felfüggeszthessen vagy módosíthasson törvényeket. Nem kell alkotmánybírónak lenni ahhoz, hogy belássuk, a miniszteri magyarázat mindkét pontja ellentétes a hatályos Alaptörvénnyel. A veszélyhelyzet fenntartásának elsőként említett oka valójában annak a beismerése, hogy jelenleg nem teljesül az Alaptörvény 53. cikkében előírt feltétel, a kormány legfeljebb azzal számolhat, hogy a jövőben a betegek száma esetleg újra gyors növekedésnek indul, és akkor helye lehet a különleges jogrend elrendelésének. A kormány „cselekvőképességének” biztosítása pedig épp a rendkívüli állapot lényegét, annak kivételességét vonja kétségbe: akkor is módot adna az alaptörvényi „fékek” kiiktatására, amikor ezt csak a kormány politikai ambíciói, az alapvető jogok (például a sztrájkjog) energikus megsértésének vágya indokolja.

Valaha az újságok párkereső rovatainak visszatérő fordulata volt a felszólítás: Kalandorok kíméljenek! Vajon három hét múlva a választók kiszavazzák-e a hatalomból az orosz despotához dicstelenül törleszkedő kalandort, vagy négy hosszú évre ismét a demokrácia megcsúfolása mellett teszik le voksukat? Föltéve persze, hogy egy terven kívüli ukrán atomkatasztrófa idő előtt véget nem vet megaláztatásainknak.