A ködember

PRÓZA - TÁRCATÁR - LXVI. évfolyam, 8. szám, 2022. február 25.

Hosszú combú volt, mint Edward király. Haja vörös, bozótos, amiből viszont semmi királyi nem sugárzott, mégis mindenki tartott tőle. A hosszú lába súrolta a piszkebokor tetejét, folyton karmolásnyomok voltak rajta. De az lehetett a vadmacskáktól is, néha veszett róka bóklászott arra. A ködember a gátnál lakott és sokat ölelgette az állatokat. Jobban szerette az embereknél. A zsilipeken őrizte a lakatokat. Ha jött az áradás, kinyitották a raktárat, lehetett pakolni a húszkilós homokzsákot. Télen és nyáron is egy sufniban aludt matracon, amikor emelkedni kezdett a vízszint, kiköltözött a vászonsátorba a folyópartra, hogy éjszaka is hallja a víz mozgását, a neszt. A faháza gerendából volt, mint a Gyimesekben az esztenák. (Erdélyben szeretett volna élni öregkorára, a havasokban, apálykor ezért rendszerint egész nap római érméket keresett a sóderben.) Tavaly közel a gáthoz több faviskót is felhúztak, senki nem örült neki a faluban. Sőt, télen a beteg ló lakott az egyikben, aki ráadásul asztmásan köhögött. Tavasszal a ködember a sörényénél fogva vezette ki a mezőre a karámba. Ott lakott őszig a kehes.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
LXVI. évfolyam, 48. szám, 2022. december 2.
Élet és Irodalom 2024