MEGSZÁLLOTTAK

A Baross tér felé menve már messziről hallani lehetett a hangját. A próféta a Keleti előtt állt, hangszórón hirdetve az Igét, az Urat és Krisztust emlegetve vég nélküli mondataiban. Időnként felszólította négy-öt főből álló hallgatóságát: térjenek meg, vagy megkérdezte: hisznek-e Istenben. Én csak magamban feleltem: aki megélte a holokausztot, az nem hihet.

A villamoson más műsor ment, itt többen beszéltek, a maszkosokat kevéssé értettem, egy maszk nélküli férfi az azeri baltás gyilkos elengedését emlegette, vagy nyolcszor ismételve el: ilyen embert nem szabadna beengedni a zsinagógába. Nyilván Orbánra célzott, egy másik maszktalan polemizált vele, de őt sem értettem tisztán. Aztán leszálltam.

Jónás próféta jutott eszembe, akit az Úr Ninivébe küldött, hogy prédikáljon ott, mivel megáradt a gonoszság. Jónás teljesítette az utasítást, ám hiába hirdette a bűnös város pusztulását negyven nap múlva, az nem történt meg. Az Úr ezután megmagyarázta neki, hogy miért nem – a dolgok ugyanis sokkal bonyolultabbak, hogysem az emberi elme felfoghatná.

Így van ez a mi megszállottainkkal is, s nemcsak a sarki prófétákkal, de a hatalom mániákusaival is. Egyszer az ő idejük is leáldozik, az Úr, a sors, a történelem majd eldönti, mikor. Ninive nem él örökké.

Azért nem árt a dolgot sürgetni, ha nem is magánszónoklatok útján.