Ami már itt van
VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 7. szám, 2022. február 18.Alaposan nekimegy a kormány gazdaságpolitikájának Ami utána jön című cikkében Váncsa István (ÉS, 2022/6., febr. 11.). Különösen zavarja a szerzőt a kínai–magyar úgymond etyepetye, mert – mint írja – épeszű országok nem fogadnak el kínai hiteleket, hisz azzal önnön végromlásukat készítenék elő.
Élcelődhetnénk itt azon, vajon milyen mértékben vesztette el az eszét például az Egyesült Államok, hiszen köztudott, hogy – Japán után – éppen Kína az USA második legnagyobb hitelezője. Jól ismert továbbá, hogy mondjuk az IMF-től fölvett kölcsönök is okoztak már nem egy országnak finoman fogalmazva kellemetlen meglepetéseket. Fontosabb azonban az, hogy jelenleg a magyar gazdasági növekedésre, a befektetési lehetőségekre vonatkozó nemzetközi előrejelzések biztatóak, hitelminősítési besorolásunk kedvező. Mindez pedig – az ilyen-olyan kormányzati visszásságok, hibák dacára – jórészt éppen az „unortodox” gazdaságpolitika eredménye.
Az írás szerzőjével ellentétben jómagam sajnos nem látok a jövőbe. Így aztán nem tudom még megsaccolni sem, hogy a Budapest–Belgrád gyorsvasútvonalba fektetett pénz mikorra térül meg, illetve mennyibe fog kerülni nekünk a végén a kínai egyetem, ha egyáltalán fölépül. Az viszont mindannyiunk által könnyen ellenőrizhető tény, mekkora energiaárakat fizetnek már ez idő tájt is Európa-szerte lényegében pont azért a szemléletmódért, amely ideológiai/politikai alapon hoz gazdasági döntéseket. Úgy gondolom, a tárgyilagosság azt kívánta volna, hogy a cikk – stílusosan szólva – ne maradjon adós a föntebb soroltak legalább jelzésértékű megemlítésével.
