Goya
FEUILLETON - LXVI. évfolyam, 7. szám, 2022. február 18.Goya szembenézett az elődökkel, kiváltképpen az antik hagyomány jelentőségével, s talán innen származik az a sokféle és egymásnak ellentmondó besorolás, hogy művészete inkább késő barokk vagy neoklasszicista vagy éppen romantikus – nincs jelentősége, hiszen műve éppen ezzel is bizonyítja, hogy mennyire feladatának érezte azt, hogy tanulva, de nem utánozva megteremtse saját képalkotását. Az Akadémiai képzés elveiről című szövegében (Enigma, 53. szám, fordította Hessky Orsolya) maga is elősorolt olyan alkotókat, akik előkészítik számára a talajt, hogy másképp alkosson. Alkotásainak igazi erőtere az antik klasszicizáló iránya, másfelől a késő barokk festészet rejtett továbbélése. Erről talán mindmáig a legmeghatározóbb elemzést Th. Hetzer adta, aki Tiepolo kései festészetéről írott munkájában (Tiepolo freskói, 1942) a velencei késő barokk festészetre rávetülő neoklasszicista elvárások viszonylatában elemzi Goya fellépését.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.
