Kétségek, javaslatok

A lehetőség művészete és a lehetetlen választása

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 5. szám, 2022. február 4.

Komoly kétségeim támadnak az egyszerű többséggel történő alkotmánymódosítást illetően.

Az első kérdés: tényleg ez a legfontosabb, amivel az ellenzéknek kormányzásra készülve vagy kerülve foglalkoznia kell?

Amennyiben az ellenzék kormányra kerül, oly sok mindennel foglalkozhat az alkotmányos rend megkérdőjelezése nélkül is, hogy csak néhányat említsek: a romló demográfiai helyzet, a Nyugat-ellenes külpolitikai orientáció, az ismét meglódult államadósság, a forint árfolyama, az oktatás helyzete, az egészségügyi, oktatási, rendvédelmi dolgozók jövedelme, a politikai vita, közbeszéd lehanyatlott színvonala, a demokratikus kultúra hiánya, a demagóg politikai üzenetek, propaganda.

Ezekről mind írhatna, üzenhetne valamit az ellenzék, hogyan képzeli a közállapotok javítását ezekben az ügyekben.

A második kérdés: az ellenzék tovább akarja fokozni a hadiállapotot, vagy inkább a megoldást keresi? A politika – mondják – a lehetőségek művészete. Ha alkotmányos válságot robbantunk ki, az hova vezet? Sehova, a helyzet még rosszabbá, kezelhetetlenné válik. Érdemben felvethető, hogy az Alaptörvény alkotmányjogi szempontból illegitim, mert a Fidesz–KDNP minősített többséggel valódi társadalmi konszenzus hiányában erőltette a társadalomra. Súlyos érv azonban, hogy az alkotmánymódosítás, új alkotmány elfogadása mögött sincs elsöprő társadalmi, választópolgári konszenzus, igény. Akkor inkább tartsuk meg a meglévő rosszat? Igen. Inkább tartsuk meg a meglévő rosszat, mint hogy alkotmányos válságba taszítsuk az országot.

A harmadik kérdés: az ellenzék el akarja szalasztani a történelmi lehetőséget? Ha az ellenzék el nem szerencsétlenkedi, a Fidesz–KDNP a saját csapdájába eshet. A választójog módosításával a többség túlnyeri magát. Az ellenzék összefogás esetén többségre és kormányra juthat, és megkezdheti a kormányzást. Ha azonban alkotmányos válságot robbant ki, akkor alkotmányos válság lesz, és nem kormányzás. Ez több mint bűn, hiba lenne.

A jelenlegi alkotmányos berendezkedés mellett a Fidesz–KDNP által kinevezett tisztségviselők akadályozhatják, korlátozhatják a kormányt, annak mozgásterét. Ez így van. Azonban a politika a lehetőségek művészete. Azon a pályán kell mozogni, ahol van lehetőség, és nem abba az irányba, ahol nincs.

Az új kormány bebizonyíthatja, hogy milyen a civilizált, nyugatbarát kormányzás, külpolitikai fordulatot vehet, kiegyensúlyozott gazdaságpolitikát folytathat, beszüntetheti a demagóg politikai propagandát, sokat tehet az oktatást, egészségügyet illetően, edukálhatja a társadalmat, bemutathatja, hogy milyen a valódi demokratikus politizálás, vita. Korrupciómentes országirányítást valósíthat meg. Dolgozhat azon, hogy a járványhalálozás jelentősen csökkenjen.

A Fidesz–KDNP által kinevezett tisztségviselők hatalma sem korlátlan, nekik is számolniuk kell a legitimitásuk elvesztésével. Akkor ébredhet fel az igény a társadalomban, a választópolgárokban alkotmányos változtatásra, ha azt látják, hogy a Fidesz–KDNP által kinevezett tisztségviselők indokolatlanul, hamis indokokkal, pusztán a hatalmi harc szempontjai miatt akadályozzák az észszerű kormányzást.

Mondhatják, naivitás azt gondolni, hogy a Fidesz–KDNP tisztségviselői nem ott fognak keresztbe tenni a kormánynak, ahol lehet és ahol nem lehetne, és a Fidesz–KDNP-vezetők nem fogják az utcára hergelni a híveiket.

Ez így van. Ennél csak az nagyobb naivitás, hogy ennek előrevetítésével tömegbázist lehet teremteni az alkotmánymódosításhoz. Ha meg kell harcolni, meg kell harcolni. De a támadásokat a vesztes Fidesz–KDNP-nek kell indítania, mert a megelőző csapásnak nincs realitása.

A negyedik kérdés: tényleg jót tenne hazánk és a magyarországi befektetési lehetőségek megítélése szempontjából egy alkotmányos válság? Természetesen az az elsődleges, hogy mi mit gondolunk saját magunkról, és csak másodlagos, hogy mások mit gondolnak. De azért az is számít. Lényegesen romolni fog a megítélésünk, az irántunk táplált bizalom, ha alkotmányos válságba sodorjuk magunkat.

Az ötödik kérdés: tényleg ennyire jogásznemzet vagyunk? Sorsfordító pillanatokban is csak alkotmányjogi kategóriákban tudunk gondolkodni? Semmi lehetőség nincs arra, hogy más szempontokból is átgondoljuk a közös ügyeinket?

A hatodik kérdés (ha már a jognál tartunk): azért ez mégiscsak egy többé-kevésbé modern társadalom, részletekbe menő, bonyolult, jórészt EU-konform jogi, adminisztrációs szabályozással, hatóságokkal, bíróságokkal. Ha erre rászabadítunk egy alkotmányos válságot, a rendszer jelentős része működésképtelenné válik, aminek igen súlyos következményei lesznek. Ennek következtében zuhanhat a gazdaság teljesítménye, a társadalom jóléte. Mi az az előny, amiért ezt fel akarjuk vállalni? A következő kormány a szabadságunkat, alapvető jogainkat megóvhatja alkotmányos válság kirobbantása nélkül is. Akkor miért is?

A hetedik kérdés: nem arról volt szó, hogy véget vetünk a konfrontatív, mindenben ellenséget kereső, a világot mi–ellenség szemüvegen látó politizálásnak? Ha a jelenlegi ellenzék a választójog aránytalanságai miatt többségre jut, az még nem jelenti, hogy a társadalom elsöprő többsége támogatja. Az elsöprő többség támogatását meg lehet szerezni és növelni demagógiával, nem teljesen tiszta választásokkal. A jelenlegi ellenzék feladata az lenne, ha kormányra jut, hogy a többség támogatását jó és méltányos kormányzással őrizze meg és növelje. Ebbe nem fér bele egy alkotmányos válság kirobbantása.

Végül is komoly érv, hogy az Alaptörvényt formálisan szabályosan fogadták el, és annak a szabályoktól eltérő megváltoztatása jogellenes. Nincsenek jelentős többségben azok, akik ezt megkérdőjelezik. A másik fél érveit is figyelembe kell venni, nemcsak a saját igazságunkat.

A szerző további cikkei

LVI. évfolyam, 15. szám, 2012. április 13.
Élet és Irodalom 2024