HASBESZÉL

PÁRATLAN OLDAL - LXVI. évfolyam, 4. szám, 2022. január 28.

A kisalfold.hu beszámolója szerint Novák Katalin államfőjelölt a Magyar Kultúra Napján Sopronban tette tiszteletét. Személyes hangulatú előadásában Kölcsey Himnuszáról szólva mások mellett azt találta lódítani, hogy [az] Ateista rezsimek is csak addig merészkedtek, hogy szövege helyett inkább csak a zenéjét engedték játszani. De a diktatúra éveiben nagyapáink, szüleink és mi magunk csukott szájjal is tudtuk énekelni, hogy Isten, áldd meg a magyart!

Lehet, hogy koromnál fogva nekem már pocsék az emlékezetem, de arra azért csak-csak emlékeznék, ha nagyapáim, szüleim és én valaha is hasbeszélők lettünk volna.

Fényes, mostani demokráciánk éveiben viszont megfontolandóvá tenném Himnuszunk hangos éneklésének betiltását.

Legalábbis a stadionokban, sportcsarnokokban. Ugyanis, ha kell, ha nem: minden rendű, rangú mérkőzés előtt, és utána is (!) látom/hallom ám a televízióból, ahogyan a szurkolói keménymag „sakálvokál” módjára kornyikálja, nyüszíti, vonyítja, óbégatja, gajdolja azt, enyhén szólva, hiányos szövegtudással!

Jobb érzésű ember ilyenkor befogja a fülét és szégyenkezik. Vagy átkapcsol egy másik csatornára.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 46. szám, 2022. november 18.
LXVI. évfolyam, 45. szám, 2022. november 11.
LXVI. évfolyam, 44. szám, 2022. november 4.
Élet és Irodalom 2022