Mélyrepülésben

VISSZHANG - LXVI. évfolyam, 4. szám, 2022. január 28.

Megbukott Völner János fideszes politikus. Nem különösebben érdekes hír, mert a magyar társadalom már hozzászokott ahhoz, hogy a politika nem szeplőtelen. Na jó, Völner igazságügyi államtitkár volt, de olyan országban, ahol a megbízhatóság mindent felülír, s ahol az ország legsikeresebb és leggazdagabb embere Lölő. Az ilyen országban nincsenek csodák. Különben is – a hírek alapján –, bagatell, mindössze 67 millió forint kenőpénzt vett át, ami mifelénk azt jelenti, hogy annyit vagy annál többet.

Völner szállítója egy Schadl György nevű alak volt, aki 2–5 milliós tételekben szállította a jutalékot. Mellesleg Schadl – valószínűleg első énekesként – letartóztatásáig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke volt. Eddig világos. Amit még nem tudunk, hogy a végrehajtói állások megszerzésének „díjaként” a kenőpénzből mennyit vont le magának.

Az sem ismert, hányan voltak még a vámszedő ajtónállók, és az sem, hogy csak Völner és Schadl adta pénzért a végrehajtói jogosítványt, vagy másokat is kellett korrumpálni, ők mit kaptak, egy üveg konyakot vagy a kornak megfelelő módon készpénzt. Csak azokat kellett korrumpálni, akik beleszólhattak a kinevezések elbírálásába? Kérdés az is, maradtak-e tisztességes hivatalnokok. Lehettek-e tisztességesek úgy, hogy tudtak vagy sejtettek valamit, de hallgattak? Minek kellett történni ahhoz, hogy elinduljon a nyomozás a NER rendszerében? Vajon olyan valaki köpött és fordult bírósághoz, akit kihagytak a buliból, vagy olyan személy, akinek a valóság sértette moralitását egy velejéig romlott gépezetben? Ő az egyik fogaskerék volt? Kitüntetették már, vagy ún. egyéb fontos megbízatást tölt be? Sok mindent nem tudunk még a jéghegy csúcsáról, de annál többet a jéghegyet a felszín fölött tartó jégrétegéről.

Ez a korrupciós ügy is úgy indult, mint a többi. Találkozott két barát, ismerős, és az egyiknek nagyon beindult a nagykanalas élet. A másik, az egy helyben járó, pedig csak ámult-bámult; ő is szeretett volna jó fej lenni a családjában, aztán vette a bátorságot és megkérdezte: tulajdonképpen mivel foglalkozol, cimbora? Az meg kibökte: végrehajtó vagyok. Végrehajtó a szabadpiacon, a versenyszférában. Nekem törvény adta jogom van arra, hogy ne engedjem elfutni a vagyonukkal a tartozások elől menekülőket. Én vagyok az, aki elveszem a rossz üzletemberek gyárait, szállodáit, de igazságot teszek azokkal szemben is, akiknek látszólag nincs vagyonuk. Lakni, közlekedni, élni mindenkinek kell, úgyhogy elbújni nem lehet. Én csak a fennálló törvények és bírói ítéletek, banki eljárások, felszámolói döntések alapján végrehajtok, függetlenül és részrehajlás nélkül.

Nem csoda tehát, hogy egyre népszerűbb lett a végrehajtói pálya. A szó negatív kicsengésű, de még az irodalom sem ismer a társadalmi igazságosság bajnokaként küzdő végrehajtókat. Bajban lévőt, az utolsó szalmaszálban kapaszkodót annál többet. Olyan mechanizmus ez, amiről nemcsak Móricz és Mikszáth írt, hanem a maiak is. A beszélgetésben nyilván megemlítették, hogy az ilyen állás betöltéséhez nem igény a kiemelten magas jogi képzettség, de sok az eszkimó és kevés a fóka. A helyzet változik, az inflációs versenyben leszakadó versenyző már tisztában van azzal, mit szeretne, a gyomrát is a feladathoz igazította, már csak azt nem tudja, miként lehetne tagja a végrehajtói karnak... és akkor jön a „mentőöv”: esetleg kaphatsz egy állást, de a „belépődíj” húzós lesz, kettő-, öt-, tíz-, húsz-, negyvenmillió forint. Versenyzőnk némileg csalódik, mert terve nem az volt, hogy több millió forinttal szegényebb legyen, hanem az, hogy minimum annyival meggazdagodjon. Nem tetszik neki, de végül úgy dönt, belevág. Megszerzi a pénzt, esetleg hitelt vesz fel, elad, kölcsönkér, s ígéri a gyors visszafizetést. A megoldást a végrehajtói állástól reméli. Beindul a munka, és hősünk már meg is állapodott magával, hogy ha állásának megfizette az árát, akkor ő is megfizetteti azokkal, akik útjába kerülnek.

Mindehhez már csak egy gondolat tartozik: milyen jó lenne, ha a bírók – legalább ők, legalább ott, ahol nyilvánvalóan kilóg a lóláb – nem a törvények betartásán, hanem az igazság kiderítésén munkálkodnának. De ez már nem komoly beszéd, ez csak a magamfajta álmodozók világa.

Élet és Irodalom 2024