CSAK OPTIMISTÁN

PÁRATLAN OLDAL - LXVI. évfolyam, 2. szám, 2022. január 14.

Az emberi erőforrások minisztere 2019 februárjában az állami tévében: „Külföldi családoknál tölthetik a kétszer kéthetes nyelvi kurzust a 9. és a 11. évfolyamra járó magyar tanulók. Szóba jöhet Dublin, Málta, de akár Peking is.”

A kormány 90 milliárd forintos keretet alakított ki a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjára, ez diákonként csaknem 2000 eurót jelent – hangsúlyozta az EMMI-miniszter 2019 decemberében.

Tanárok, szülők, diákok akcióban: nyomtatványok kitöltése, egyeztetés, telefonok, bürokrácia a csúcson. De persze nagy a lelkesedés, diák a tanárnak boldogan: megyünk Dublinba! Aztán lefújva.

2021 novemberében: „A jövő évben lesz külföldi nyelvtanulási program, a tervek szerint a támogatásban részesülő diákok 2022 nyarán utazhatnának, közölte a programot lebonyolító Tempus Közalapítvány.” (Igaz, a tavalyi 11. évfolyamosoknak „ez a hajó elment”.) Bürokrácia, lelkesedés.

„A koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet miatt újabb egy évvel halasztják el a gimnáziumi, szakgimnáziumi, technikumi diákok egyes évfolyamainak lehetőséget biztosító Külföldi nyelvtanulási program kezdetét”, jelentette be az EMMI 2022 januárjában.

Diák a tanárnak: pofára estünk, megint.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
Élet és Irodalom 2024