Menekültek?

Minden tiszteletem Nagy Boldizsáré, hogy szembe mert menni a main­stream médiával, és a belarusz–ukrán határon gyülekező szíreket, afgánokat nem az EU elleni hibrid háború alanyainak, hanem egyszerű potenciális menekülteknek veszi („Ti csak prédikáltok”, ÉS, 2021/49., dec. 10.). Ezzel két probléma van: az egyik, hogy miként lehet menekültnek feltételezni olyan embert, aki a hazájában útlevélhez jut, ott érvényes vízumért folyamodik és kap Fehéroroszországba, majd nem kis pénzért legálisan repülőjegyet vásárol, és saját országa rendőri szervének az együttműködésével és egyetértésével lépi át a határt. Az is igaz, hogy a hazájukat legkönnyebben a munkanélküliek és a bűnözők hagyják el, úgyhogy a migránsokkal szembeni biztonságpolitikai szempontokat Nagy Boldizsár méltatlanul becsüli le. A szocializmusban a disszidáló magyarok százezrei hivatalosan kaptak útlevelet, engedéllyel utaztak ki Nyugatra, ahol azt állították, hogy (vallásuk, pártállásuk, származásuk miatt) üldözik őket otthon, és menekültstátuszt kértek. És bár ez az esetek 90 százalékában nem volt igaz, nem küldték vissza őket Magyarországra. Sőt, még a rendszerváltás után is lehetett menekültstátuszt kapni romáknak, addig, amíg ki nem tessékelték őket szervezett koldulás, lányfuttatás vagy más bűncselekmények miatt.

A másik probléma, hogy a nemzetközi szabályok szerint a menekültstátuszt ott kell kivizsgálni és eldönteni, illetve a visszatoloncolást kezdeményezni, ahová a menekültkérő először belépett a hazájából (jelen esetben Belarusszia). Ez azt jelenti, hogy ha az illegálisan érkező migránsról kiderül, hogy a szomszédos országból jött, akkor a szomszédos országnak a migránst vissza kell engednie, és ott lefolytatni az eljárást. Más kérdés, hogy ezt ma már Magyarország sem tartja be, de ennek alapján Minszk igen komoly gondot vett a vállára akkor, amikor vízumot adott olyan embereknek, akiknek eszük ágában sincs visszatérni hazájukba.