Dichtung (’költészet’) ≠ tömörítés

Érdeklődéssel és sok tanulsággal olvastam Vörös István cikkét (Arany János unokái, avagy a lírafordulat, ÉS, 2021/50., december 17.) a magyar és a német költői alkotás különbözőségeiről és végső soron világihletük közös célzatáról. Sietek is leszögezni, hogy professzorális okvetetlenkedésem nem vonja kétségbe a demonstrációjának a felismeréseit, leginkább mert nem is nagyon erőlteti az etimologikus tipológiáját, amely szerint a német „tömörítés”-sel szemben a magyar líra „költ”-ene; és miért ne lehetne (persze: a német és a nem német) költői nyelv elemzésében abból kiindulni, hogy ihlete eltökélten eltávolodik a lazán és esetlegesen használt mindennapi nyelvtől. Marad azonban, hogy a demonstráció etimológiai megalapozása, amelyet a szövegben az elejétől a végéig újra és újra tézisszerűen előhoz, téves. Az, hogy a német „Dichtung” szó a ’költészet’ értelmében első fokon ’sűrítés’-t’, ’tömörítés’-t jelentene, és ezt absztrahálták volna a lírai szó világteremtésének elnevezésére, illetve meghatározására, a magyar értekező köznyelv „közismert” széplelkű balgasága. A két szó valójában homonima, a „Dichtung”/’költészet’ szó a latin ’dicere’, ’dictare’ szócsaládra megy vissza. Minden visszhangíró merengő kérdése: vajh ettől kevesebben fogják-e ismételni ezt az oly poétikus tételt?