Kinek a függősége?

VISSZHANG - LXV. évfolyam, 45. szám, 2021. november 12.

Szeretném előrebocsátani, semmi problémám nincs azzal, hogy Király Júlia, aki a barátom, úgy döntött, nyilvánosan támogatásáról biztosítja az ellenzéki előválasztás egyik jelöltjét. Ellenkezőleg, fontosnak tartom, hogy a véleményformáló értelmiségiek minél nagyobb számban szólaljanak meg és vállaljanak nyilvános szereplést az Orbán-rezsim leváltása érdekében. Azzal sem feltétlenül vitatkoznék, hogy egy Magyarországon is aktív nemzetközi csoport választott tisztviselőjeként kellett volna-e Királynak konfliktust érzékelnie közéleti szerepvállalása és választott tisztsége között. Szerintem tipikusan szürke zónáról beszélünk, felfogás dolga. Egy osztrák bank magyarországi leányvállalatának első számú vezetőjeként húsz éven át távol tartottam magam a nyilvános politikai megszólalásoktól, mert úgy gondoltam, hogy a munkaadóm iránti lojalitással, érdekeinek a szolgálatával ez egyeztethető össze. Úgy gondoltam, és ma sem gondolom másként, hogy az adott viszonyok között nem volt külön magánszférám és „hivatalos szférám”, azaz magánemberként sem veszélyeztethettem a munkaadóm érdekeit. Másfelől igaz, hogy Király nem a KBC magyarországi leányvállalatában vállalt tisztséget, és persze a mai helyzet is lényegesen különbözik a korábbitól.

Mindezektől függetlenül természetesen hosszasan lehetne értekezni arról is, egyáltalán miért okozhat az ilyesmi fejfájást Magyarországon, és elfogadom Király érvét is, hogy „normális” országokban ez a kérdés fel sem merülne. Másfelől nem élünk normális országban; sőt az elmúlt harminc évben igazán egyetlen percig sem éltünk normális országban, ha most általában a külföldi tőke, kiváltképp a banktőke hazai megítélésére és konkrétan a politikai pertraktálására gondolok.

És ezzel el is érkeztem ahhoz, amit valóban kifogásolok Gadó Gábor írásában (ÉS, 2021/44., nov. 5.), aki jogosan indulatos az Orbán-rezsimmel szemben, és legjobb meggyőződésével összhangban okkal ünnepli Király állampolgári aktivitását. Ugyanakkor szerintem téved, amikor a KBC-t, amelynek az igazgatósága a beszámolók szerint „megkönnyebbülve” vette tudomásul Király lemondását, „függőségi nyilatkozat” megtételének a bűnében marasztalja el.

Gadó éppoly jól tudja, mint én, hogy a KBC-nek elsősorban és döntően üzleti céljai vannak Magyarországon, ezek elérése pedig feltételezi, hogy folyamatosan jó kapcsolatot tart fenn a hazai hatóságokkal. És megfordítva, a rossz kapcsolat nagyon meg tudja keseríteni a KBC életét, ahogy bármely más magyarországi befektetőét is. A „hivatalok packázása” – MNB, bankfelügyelet, NAV és még ezernyi más hatóság – nem költői fordulat, nagyon is része a magyarországi valóságnak. Ilyen körülmények között semmi erkölcsileg elmarasztalhatót nem látok abban, ha a KBC óvatos, ahogy általában nem méltányos, ha hibáztatjuk a külföldi befektetőket, akik üzleti céljaik elérése érdekében „összeborulnak” a magyar kormánnyal. Nem vehetjük rossz néven, ha a demokrácia helyreállítása Magyarországon számukra nem egyes számú prioritás. Számunkra az.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 3. szám, 2023. január 20.
LXVI. évfolyam, 24. szám, 2022. június 17.
Élet és Irodalom 2024