KALAMONA

A magyar történelemben két tökéletes karaktergyilkosságot sikerült végrehajtani. Antall József, Horn Gyula, Torgyán József, Medgyessy Péter, Matolcsy György vagy Orbán Viktor kapott hideget-meleget. Aki több hatalmat csikart ki magának és többet vétkezett, annak persze több jutott kritikából is. De nem, nem róluk volna szó. Szálasi Ferenc vagy Rákosi Mátyás közmegvetésnek örvend, de ezért megdolgoztak, nem karaktergyilkosság áldozatai. Horthy és Kádár, bukásuk után, temérdek megérdemelt és sok túlzó vagy érdemtelen bírálatot kaptak, ám milliók tisztelik ahhoz, hogy ne tekinthessük őket erkölcsi hullának. Elmondom végre. Könyves Kálmán (posztumusz) és Gyurcsány Ferenc (karrierje csúcsán) a két meggyilkolt. (No persze magunk is tudjuk, nincsenek azonos súlycsoportban, de ez gondolatmenetünk lényege szempontjából mindegy is.)

Kálmán király totális lejáratására halála után néhány évtizeddel került sor. Odáig ment a dolog, hogy – néprajzosok szerint – egyes népmesék gonosz démona, a Kalamona az ő nevéből ered. Gyurcsány pártelnök megsemmisítése az elmúlt 15 évben zajlott és zajlik. Egészen addig, hogy egy hölgy a minap szarvaspatás ördögnek nevezte, úgy tűnik, nem viccből, a helyszín sem elmegyógyintézet volt, s a szemtanú államférfi nem igazította ki. Mindketten követtek el hibákat, súlyosakat is. A karaktergyilkosság lényege azonban, úgy vélem, nem a bűnökért kapott és azzal arányos népszerűtlenség. Hanem a lejáratás irracionális mértéke és önjáróvá válása.

A magam részéről nem kívánom, hogy újabb és újabb karaktergyilkosságok történjenek. Nekem elég, ha – a racionalitáson innen – megbukik Ő. Csak bukjon teljesen és véglegesen.