Szférák összjátéka

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXV. évfolyam, 44. szám, 2021. november 5.

Színes A/4-es lap az üvegajtóra felragasztva: „Ebben a könyvesboltban a hagyományostól eltérő tartalmú könyveket is árusítunk.” Ha nem szoktam volna hozzá a magyar abszurditásokhoz, nevetnék, és amikor a hazai viszonyokban járatlan külföldi ismerőseimen teszteltem a szöveget, ők is főleg csak bámultak: hogy lehet ilyen butaságot beszélni? Akármit jelent a „hagyományos”, gondolják naivan, a világ minden könyvesboltjában kaphatók ettől eltérő tartalmú könyvek, minek külön figyelmeztetni a vásárlót. Ezen a ponton megmagyarázom nekik, hogy – egyáltalán nem hagyományos, hanem éppenséggel vadonatúj, idei – magyar hivatalos nyelven a „nem hagyományos” LMBTQ-t jelent (tavalyig nem azt jelentette). A friss szemnek meghökkentő butaság pedig szó szerinti idézet egy magyar közigazgatási szerv júniusi határozatából.

Ez a szerv a Pest Megyei Kormányhivatal. Amikor a Líra Kiskereskedelmi Kft.-re fogyasztóvédelmi pénzbírságot rótt ki a Micsoda család! című, azonos nemű szülőket szerepeltető (természetesen minden szexuális tartalom nélküli) gyermekkönyv gyermekkönyvek között való árusításáért, felszólította a céget, hogy gondoskodjék arról: a vásárlók „a könyv hagyományostól eltérő tartalmának mint lényeges jellemzőjének egyértelmű ismertetése mellett hozhassanak ügyleti döntést”. Mivel kiszámíthatatlan, hogy a könyvek ezreiben a vásárlók százai közül egy mit talál annyira „hagyományostól eltérőnek”, hogy okot lát a fogyasztói panaszra, a bolthálózat teljesen racionálisan döntött: biankó figyelmeztetést rak ki az összes üzletében, s erre a következő esetben már lehet hivatkozni bíróság előtt.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 26. szám, 2022. július 1.
LXVI. évfolyam, 23. szám, 2022. június 10.
LXVI. évfolyam, 20. szám, 2022. május 20.
Élet és Irodalom 2022