Az előválasztás tanulságai

PUBLICISZTIKA - LXV. évfolyam, 41. szám, 2021. október 15.

Az előválasztás siker, egyszersmind komoly figyelmeztetés az ellenzék számára. Siker, mert várakozáson felül alakult a részvétel, és mert az egyéni jelöltek aránya a pártok előzetes várakozásának megfelelően alakult, így nem borult fel közöttük a kényes egyensúly. Figyelmeztetés ugyanakkor, hogy az eredmény az ellenzék mély tagoltságát is jelzi, amely főként a miniszterelnök-jelöltekre leadott szavazatokban és a második forduló kampányában tükröződött. Ez azt vetíti előre, hogy az ellenzéki együttműködésnek erőn felül kell majd teljesítenie a 2022-es országgyűlési kampányban, ha azt akarja, hogy minden nem fideszes szavazó felsorakozzon a közös miniszterelnök-jelölt mögött. Veszély továbbá, hogy kisebb vidéki településeken továbbra is gyengének látszik az ellenzék mozgósító képessége, márpedig a leginkább meghatározó választókerületekben az ezeken a településeken élőkön múlik majd a jövő évi parlamenti választás eredménye.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 14. szám, 2022. április 8.
LV. évfolyam 15. szám, 2011. április 15.
LII. évfolyam 19. szám, 2008. május 9.
Élet és Irodalom 2024