A lágerek írója

Tematikus próza-összeállítás

PRÓZA - LXV. évfolyam, 40. szám, 2021. október 8.

Alább egy publikálatlan Lengyel József-novella és a novella novellája. „E kéziratok között találtam a Karrierek című novellát. Biztos voltam, hogy életrajzi háttere van, hiszen az apám az 1915–1916-os tanévben bölcsészettan-hallgató volt a Budapesti Tudományegyetemen” – írja a szövegről a lánya, Lengyel Tatjána. A szöveget nem betűhíven közöljük, ahol szükséges volt, a mai helyesíráshoz igazítottuk.

 

(I.) Éber Antal egyetemi magántanár, a Műemlékek Országos Bizottságának főtitkára baráti beszélgetésre hívta meg legtehetségesebb diákját, Horváth Imrét.

A diák, nyurga húszéves fiú félénken nézett körül a tölgyfa bútoros nagy dolgozószobában. A falakon körös-körül könyvespolcok. Alul a nagy polcok, szélesek, tele mappákkal, melyekben nyilván műemlékek fényképei voltak, feljebb a nyolcadrétes vastag kötetek, a plafon alatt kiskörű polcok, és mind tele-tele könyvvel. Annyira tele, hogy a fiú – bár igen kényelmetlenül ült az íróasztal előtti díványon – akaratlanul is arra gondolt: hova rakja a magántanár úr az ezután megjelenő könyveket.

A magántanár úr nem kevésbé érezte magát feszélyezve.

A magántanár úr a régi egyetemi tradíciókat akarta feléleszteni, meghívni, magához szoktatni a legjobb diákot, követőt nevelni belőle, a bécsi művészettörténeti iskola folytatóját, az Alois Riehl iskolája, melynek alapvető könyve elég érdekes lett volna, ha akadt volna fiatal ember, aki elolvas egy könyvet, melynek ilyen nem-érdekes címe van: „A késő-római műipar Ausztria-Magyarországon”.

Éber magántanár úr szerette volna megkérdezni, elolvasta-e már a diák bárha az első száz oldalt, a legfontosabb, alapvető, teoretikus részt. De nem lehetett a beszélgetést evvel kezdeni, erről már eleget beszélgettek az egyetemen, előadás után és sokkal alkalmasabb pillanatban. A magántanár urat most az foglalkoztatta, hogy neje, Éber Antal magántanár úr minden földi javainak kezelője, sőt birtokosa hajlandó-e két csészét adatni a teáskannához – melyet minden percben várni lehetett – lévén este 6 óra, vagyis ez az idő, mikor a magántanár úr teázik, hogy aztán este 10-ig zavartalanul dolgozzon, vagy még mindig haragszik őnagysága, és akkor vagy egy csészével hozzák be a teát, vagy a cseléd kihívja teázni az ebédlőbe, vagy egyszerűen elfeledkeznek a teáról, ami még a legjobb megoldás volna. Végre is egy baráti-pártfogói beszélgetéshez nem kell feltétlenül tea. (1951)

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LVIII. évfolyam, 32. szám, 2014. augusztus 8.
Élet és Irodalom 2024