MINŐSÉGTELEN

PÁRATLAN OLDAL - LXV. évfolyam, 39. szám, 2021. október 1.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Pápa egyetlen élő díszpolgára szülővárosában írta alá a „Stop Gyurcsány, stop Karácsony” petíciót. Az eseményre megjelenő újságíróknak elmondta, hogy „minden jóérzésű magyar embernek elege van” az ellenzék „agresszív, erőszakos hőbörgéséből”.

Az előválasztás szombati informatikai összeomlását az ellenzéknek tulajdonítja, mert szerinte „a meghekkelés csak arra volt jó, hogy később ne lehessen elszámolni azzal a néhány ezer szavazattal, amit rájuk leadtak”.

Azért kell mindenkinek aláírnia a petíciót, mert a tisztességes emberek „nem kérnek abból, hogy Gyurcsány Ferenc legyen az ország meghatározó figurája” – tette hozzá Kövér László, alig százméternyire a Türr István Gimnáziumtól, kettejük közös iskolájától.

„Ilyen minőségtelen ellenzéke ennek az országnak még soha nem volt, mint a mostani” – foglalta össze álláspontját az Országgyűlés mostani elnöke.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024