Nem Stefi szervezte

VISSZHANG - LXV. évfolyam, 38. szám, 2021. szeptember 24.

Epizódszerep jutott a számomra Lázár György Stefi című írásában (ÉS, 2021/37., szept. 17.). Sajnálatos módon a szerző velem kapcsolatban megint tévedett – nem először és gyaníthatóan nem utoljára, sőt talán nem is szándéktalanul –, mert kanadai utamat (volt több is) egyetlen alkalommal sem szervezte dr. Szabó Stefánia volt torontói főkonzul asszony (2013–2018). Minden esetben Kanadában élő barátaim voltak a meghívóim és vendéglátóim. Abban nem téved Lázár György, hogy „...már a határon problémái akadtak” – mármint nekem. Voltak ugyanis olyan személyek – ők a szerző által említett „sokan”-ok közé tartoztak –, akik mindent elkövettek, hogy nem léphessek be Kanadába. (Lázár György az Amerikai Egyesült Államokba történő belépésem ellen is kellő propagandát fejtett ki, de azzal nem akadtak problémáim.) A jövőben viszont már ebben az értelemben nem kell sem neki, sem a Kanadai Magyar Hírlapnak, sem a Hungarian Spectrumnak személyemmel foglalkoznia, mivel betegségem okán a hosszú repülőutakat nem vállalhatom. Így a határokon problémáim sem akadhatnak.

(A szerző „hivatásos történelemferdítő” [mennyire olcsó és gyermeteg, ugyanakkor önre mennyire jellemző ez a mocskolódás is, Lázár úr!], akit a „sokan”-oknál többen láttak szívesen az elmúlt több mint három évtized során Kanadában, az USA-ban, Aregntínában, Ausztráliában, Új-Zélandon és szerte a világban, ahol magyarok [is] élnek)

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 41. szám, 2022. október 14.
LXV. évfolyam, 47. szám, 2021. november 26.
LXIV. évfolyam, 33. szám, 2020. augusztus 14.
Élet és Irodalom 2025