Bármennyire fáj is
KÖNYVKRITIKA - KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL - LXV. évfolyam, 38. szám, 2021. szeptember 24.Ketten egy új könyvről – Spiró György: Mikor szabad ölni? Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2021, 168 oldal, 3299 Ft
Az ironikusan megszólaltatott etikai-esztétikai igényesség volna tehát a fedezete az antropológiai-történelmi léptékvételnek. Még akkor is, amikor olyan alkalmi jellegű írásokról van szó, mint amilyenekkel Spiró új könyvében találkozhatunk.
Ugyanakkor a kötetcímhez tartozó esszé nem akar többről szólni, de arról minél komolyabban, hogy mi volna a Hamlet dramaturgiai lényege, hogy tehát miért nem öl vagy éppen öl a jobb sorsra érdemes dán trónörökös. És hát a könyv első harmada, a szerző olvasóvá és íróvá nevelődéséről szóló két kisesszé (Olvasni jó; Juhász Ferenc epigonja) felütése nyomán, színházi tárgyú írásokat tartalmaz, amelyeket követ a három Kertész-tárgyú szöveg, csak hogy azután, pontosabban a Göncz Árpáddal való három találkozás rövidke felelevenítése után, Heltai Jenő 1944–45-ös naplójának méltatásával elinduljon a kötet történelmi és közéleti tárgyú esszévonulata, amelyben látványosan felerősödik a már említett antropológiai-történelmi szkepszis. A színpadi íróként is közismert Spiró a „színház az egész világ” mélyen igaz közhelyének értelmében hasznosítja dramaturgiai és antropológiai tudását a színház világán túli világban, az országos vagy világszínpadon zajló események leírása és értelmezése során.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.