Hallevesből nem lehet akváriumot csinálni

2004-es beszélgetés Jancsó Miklóssal

INTERJÚ - LXV. évfolyam, 38. szám, 2021. szeptember 24.

2004-ben felhívott a Főnix Televízió két szerkesztője, Sebeő Ágnes és Blastik Ferenc, hogy készítenék-e beszélgetéssorozatot magyar filmrendezőkkel. Már épp kimondtam volna a határozott nemet, amikor jó ütemérzékkel hozzátették, hogy egy fillért sem tudnak érte fizetni. Azonnal elvállaltam. Elkészült jó tucatnyi félórás beszélgetés, az első Illés Györggyel, a második Jancsóval, aztán Bacsóval, Koltai Lajossal, Almási Tamással, Gazdag Gyulával, Szomjas Györggyel, Kardos Sándorral, Gárdos Péterrel, Macskássy Katival, Mundruczó Kornéllal és másokkal. Jancsóval megegyeztünk, hogy nem szabályos interjúra ülünk le, hanem laza, kötetlen csevegésre, mintha nem lenne ott a kamera. Az alant olvasható, most először megjelenő szövegben meghagytam az élőbeszéd nyelvi fordulatait. Jancsó ugyanis nem nyomdakészen, hanem „beszédkészen” fogalmaz, szünetekkel, kihagyásokkal, utalásokkal, ugrásokkal, a metakommunikáció összes eszközével élve – hasonló dramaturgia szerint építve fel a mondandóját, mint a filmjeit. Válaszai nemcsak a nyolcvanhárom éves Mester eredeti gondolkodásmódjáról adnak képet, hanem fanyar, bölcs humoráról is.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
Élet és Irodalom 2024