TERMÉKENY FÉLHOLD

PÁRATLAN OLDAL - LXV. évfolyam, 33. szám, 2021. augusztus 19.

Sarkadi professzornál vizsgáztunk ókortörténetből. A legendásan jószívű prof mentő kérdése egy diáklányhoz: mi a termékeny félhold? A görög vázákon lévő kis félhold-díszítések, válaszolta a szűz. – Úgy van! Úgy van! Úgy van! – felelte Sarkadi. Azaz kisebb kiigazításokra azért szükség van. – Azzal elmagyarázta a termékeny félhold fogalmát, majd beírta a a jegyet a hallgató indexébe. Mindez honnan jutott eszembe? Vezérünk nyilatkozik egy amerikai televíziónak. Benne: „...a nemzet Istentől és a természettől való”. Úgy van! Azaz... Az egyetlen természetes közösség a család. (Már ha az…) Volt egy másik is, a fajunk történetének 90 százalékát végigkísérő horda. Már a nemzetség és a törzs is politikai képződmény, nem beszélve a városról és az államról. Pár évezreddel ezek után született meg a modern nemzet. Ami Istent illeti (amint azt egyszer Heller Ágnes e lapban megvilágította), ő az Üdvtörténetért felelős, nem az emberiség történétéért. Legfeljebb az eleve elrendelésben hívő keresztyének vélik, hogy minden történés Istentől való: de akkor nemcsak a nemzet, hanem a két világháború is, Auschwitz is, Trianon is, merthogy minden. Ám a predesztinációban a reformátusok közül sem hisz mindenki, nem beszélve a többi keresztényről és persze a nem keresztényekről.

Talán nem is akart mást Vezérünk, mint hogy a nemzet és az Isten szó okvetlenül elhangozzék nyilatkozatában, s ha lehet, egy mondatban.

A galamblelkű Sarkadi professzor a hallgatónak közepest adott, nála ez volt a legrosszabb jegy. Én ennél szigorúbb vagyok.

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 40. szám, 2023. október 6.
LXVII. évfolyam, 26. szám, 2023. június 30.
Élet és Irodalom 2024