Szlovén uniós elnökség

Sárga mellényben

PUBLICISZTIKA - LXV. évfolyam, 29. szám, 2021. július 23.

France Prešeren XIX. századi romantikus költőt a legnagyobb szlovén irodalmárnak tartják. Egyik verse lett Szlovénia himnusza. A róla elnevezett téren, Ljubljana központjában, ahol a szobra áll, a független Szlovénia megalakulásának harmincadik évfordulóján, 2021. június 25-én két, nem hivatalos megemlékezés is lezajlott. Az egyik a Janša-kormány elleni, a demokratikus Szlovéniát visszakövetelő, többezres „alternatív demonstráció”, a másik, ezzel egy időben és ugyanott a láthatósági kabátot viselő, tucatnyi „sárga mellényes” megmozdulása volt. Az „alternatívok” megemlékeztek az 1941–45-ös Népfelszabadító Háborúban elesettekről is. A „mellényeseké” viszonylag új jelenség Szlovéniában: nézeteik ugyan eléggé zavarosak1, de szélsőjobboldali jellegük nyilvánvaló. Szerintük a demokratikus pártok a kisebbséget képviselik, „Soros fizetési listáján vannak”, és a kommunista Jugoszlávia visszaállítását készítik elő. A zavargások miatt, amelyeknek szerencsére nem volt sérültje, a demokratikus oldal a beszédeket a téren lévő ferences templom lépcsőjén tartotta meg. Az indulatok azonban magasra csaptak.

És a szlovén uniós elnökség kezdetéig ekkor már csak öt nap volt hátra.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 37. szám, 2021. szeptember 17.
LXV. évfolyam, 32. szám, 2021. augusztus 13.
LXV. évfolyam, 26. szám, 2021. július 2.
Élet és Irodalom 2021