Kelet-Európa nem létezik?

VISSZHANG - LXV. évfolyam, 29. szám, 2021. július 23.

Timothy Garton Ash ismert angol történész, az oxfordi egyetem professzora legalábbis ezt jelentette ki. Szó szerint azt: „Le kell szögezni, nincs olyan, hogy Kelet-Európa. Ezek rendkívüli módon különböző országok, amelyeknek van néhány közös vonása. Az egyik ezek közül persze az, hogy valamennyi posztkommunista ország.”

Érdeklődéssel olvastam az Élet és Irodalom publicisztikai mellékletében 2021. június 11-én megjelent interjút, melyben az angol modern kori Közép-Európa-szakértő történész Garton Ash Gian-Paolo Accardo és Papp Réka Kinga kérdéseire válaszolt. Érdeklődésem természetes, hiszen már fiatal történészként, harmincas éveiben a készülődő közép-európai rendszerváltás egyik híres krónikásaként tűnt fel az 1980-as évek végén megjelent esszéköteteivel. 1986-ban publikálta Does Central Europe Exist? című tanulmányát a The New York Review of Books október 9-i számában. (Ez magyarul is megjelent: A birodalom hanyatlása – Létezik-e Közép-Európa? Esszék, 1989.) 1989-ben ezt a The Uses of Adversity: Essays on the Fate of Central Europe című esszégyűjteménye és egy évvel később különösen sikeres esszékötete, a The Magic Lantern: The Revolution of ’89 Witnessed in Warsaw, Budapest, Berlin, and Prague követte. Garton Ash igazi műfaja az esszé, melyek jórészt interjúkra, kortársakkal folytatott beszélgetésekre épültek. Történeti esszéi mellett publicistaként is sűrűn jelentkezik újságokban. Érdemes és kell is vele vitázni.

Amikor a címben is idézett kijelentését olvastam, azonnal a fent említett 1986-os tanulmánya jutott eszembe, melyben éppen azt a kérdést tette fel, hogy „létezik-e Közép-Európa?”. Az angol történész akkor erre a kérdésre úgy válaszolt, „Közép-Európa újra létezik”. Hosszan fejtegette, hogy 1945 után a közép-európai régió fogalma eltűnt, a német nyelvű országokban a „Mitteleuropa fogalma mintha Adolf Hitlerrel együtt sírba szállt volna, s csak abban a fura formában létezett, hogy a német vasutak étkezőkocsijait »Mitropának« nevezték. Prágában és Budapesten privát társasági beszélgetéseken – tette hozzá – az egy nézetet valló felnőttek büszkén emlegették Közép-Európát, de a hivatalos nyelvhasználatban, ugyanúgy, ahogy Nyugaton sem, ez a régió nem létezett. [Csak] Kelet-Európáról beszéltek, amibe beleértették a történelmi Közép-, Kelet-Közép- és Délkelet-Európát, mely 1945 után szovjet uralom alá került.” Ezek a régiók tehát akkor Timothy Garton Ash szerint is léteztek. Hozzátette, hogy a „Közép-Európa vagy Kelet-Közép-Európa meghatározás evidens módon hasznos. Ez ugyanis emlékezteti az amerikai és angol olvasókat, hogy Prága és Budapest nem azonos Kievvel vagy Vlagyivosztokkal, és Szibéria nem a berlini Checkpoint Charlie-nál [a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti átkelőhelynél] kezdődik.” Még hozzá is tette, hogy a nyugati olvasókkal ez azt is megértette, hogy a közép-európai régió nem csak „lábjegyzet a szovjet tanulmányokhoz”.

Milyen közös vonások jellemezték Közép-Európa országait? Erre az angol történész válasza úgy hangzott, hogy „sajátos karakterisztikumként 1914 előtt a formális joguralom és a szuper-bürokratikus állam-uralom létét” jelölhetjük meg. „Ezért ismerhetjük fel a legtényszerűbb és -félelmetesebb előrejelzését a totalitárius rezsim rémálmának a legjellegzetesebb 20. századi közép-európai szerzők mint Kafka, Musil, Broch és Roth műveiben.” Érdekes módon, az angol történész arra is felfigyelt, hogy „az újra aktuális Közép-Európa-eszme ellen a rendszerváltás előtti hivatalos lengyel központi pártsajtó, a Trybuna Ludu is dühösen kirohant a Közép-Európa mítosz című cikkében”. Tehát már 1914 előtt is voltak fontos közös karakterisztikumok a térség országaiban, s ezeket, mint az interjú során hangsúlyozta, a közös kommunista és posztkommunista múlt felerősítette: „Ez a posztkommunista útvonal persze sokat megmagyaráz a korrupcióból, a nómen­klatúra túlélése, a jogállamiság gyengesége vagy elhanyagolása [formájában].” Mindez helytálló, de korántsem elég. Ezek mellett Garton Ash által mellőzött más fontos közös vonásokat lehet még említeni. Az idegen hódításokat, melyek még a térség középkori nagyhatalmait, Lengyel- és Magyarországot is birodalmak részeivé zsugorították, Lengyelországot feldarabolva és Magyarországot négyszáz évre a tizenegy nyelvet beszélő és ugyanannyi népet magában foglaló Habsburg Birodalomba gyűrve. Ugyanígy említhetjük az autokratikus uralmi rendszerek évszázados dominanciáját, ami miatt a mai Orbán-rezsim joggal tekinti és tekintheti történelmi előzményének a Horthy-rendszert.

Kelet-Európa bizonyos fontos közös regionális vonások felismerése ellenére Garton Ash számára nem létezik, mert a térség minden országa, e közös vonások ellenére is más? Minden ország természetesen sok szempontból valóban más, mint az ugyanazon térség többi országa, de ugyanúgy igaz, hogy meghatározó közös vonásaik sajátos régióvá kapcsolják össze őket. Már többször, több helyen is írtam erről, de hadd ismételjem meg a legfőbb azonosságokat. Ez a térség – a Nyugattól eltérően – fél évezredes késéssel csatlakozott Európához, a kereszténységhez és az államalapításhoz. Később évszázadokon át idegen uralom alatt állt, mint az orosz térséget uraló mongol–tatár megszállás, a Balkánt nyolc évszázadon át uraló ottomán–török hódítás. Az államhatalom becsapása, korrupció segítségével való kijátszása – mivel az államhatalom idegen volt – egyenesen hazafias erénynek számított ezekben az országokban. Timothy Garton Ash nagyot téved, ha a posztkommunista úttal magyarázza a korrupciót, ami valójában a térség egész történelmi útjának jellegzetessége volt, s korai angol utazók már a XIX. században is a legnagyobb megrökönyödéssel számoltak be róla.

Ez a térség abban az értelemben is leszakadt Európa nyugati feléről, hogy a reneszánsz és a felvilágosodás elkerülte ezt a régiót, majd a Nyugaton kialakult liberális demokráciákkal szemben, piciny megszakításokkal a modern korban mindvégig autokratikus elnyomó rezsimek uralták. Az orosz térségben a XX. századig parlament sem létezett, s valódi parlamenti demokrácia soha nem működött. Garton Ash nagyot téved, ha a demokrácia hiányát és az autokráciát nem tekinti a térség egész modern kori fejlődési útja jellegzetességének. Végül is ebben a térségben a kommunizmus, a demokrácia vagy a kapitalizmus is a térség jellegzetes öntőformájában alakult sajátosan kelet-európaivá. Ezért hasonlít olyannyira a cári Oroszország diktatórikus rezsimje a sztálini kommunizmushoz vagy a putyini kapitalizmushoz.

Fogalmi vitának tűnhet, ha a „Kelet-Európa nem létezik” állítással szemben azt bizonygatom, hogy igenis létezik egy ilyen, meghatározó sajátságokkal rendelkező régió. Valójában azonban nem a fogalommal vitázok, hanem azt kívánom hangsúlyozni, hogy a Kelet-Európának és a Balkánnak nevezett térség a jelenben és feltehetően még igen hosszú távon is olyan közös, hosszú történelmi úton kialakult és berögződött sajátos vonásokkal rendelkezik, melyek jó ideig alkalmatlanná teszik e térség országait az Európai Unió tagságára. Kétségtelen, hogy a térség egyes országai között nem jelentéktelen különbségek is vannak, de ezzel szemben meghatározóbbak és erősebbek a közös sajátosságok. Hogy a legegyszerűbb jelenségnél és legszűkebb szakmámnál maradjak: az európai országok négy nagyon eltérő gazdasági fejlettségi kategóriába tartoznak. Ezek egyikét, Dél-Európát most nem tárgyalom, mert az a régió most nem tartozik e témához, de a többi három régióból Nyugat-Európa nemzetközileg a legmagasabb gazdasági fejlettséget érte el, míg Közép-Európa a közepes fejlettségi szinten áll, Kelet-Európa (a Balkánnal) pedig alacsony fejlettségben rekedt meg.  A közép-európai térség országainak gazdasági fejlettségi foka – a térség egészének átlagos egy főre jutó jövedelmi színvonalával mérve – kereken 20 000 dollár, vagyis Nyugat-Európa átlagos 58 000 dolláros szintjének mindössze 36 százaléka. A közép-európai térségen belül természetesen vannak országonkénti különbségek, hiszen a Cseh Köztársaság vagy Szlovénia és Észtország 24 000–27 000 dollár egy főre jutó nemzeti jövedelemmel rendelkezik, miközben Magyarország, Lengyelország vagy Horvátország csak 15 000–17 000 dolláros jövedelemmel, de a közepes fejlettségi szint általánosan jellemző.

A balkáni és kelet-európai térség országai átlagosan csak 6000 dollár körüli jövedelemmel alacsony fejlettséget reprezentálnak. E térség országai között is jelentősek a különbségek, hiszen Koszovó, Albánia, Bosznia 4–5000 dolláros fejenkénti nemzeti jövedelmével szemben Szerbia és Belarusz 7000 dollár körüli, Törökország és Oroszország pedig 11 000 dolláros szinten áll. Mindezen országok azonban a világátlag (közel 12 000 dollár) alatt helyezkednek el.

Kérem olvasóimat, felejtsék is el e számokat, és csak arra a lényegi vonásra emlékezzenek, hogy Európa nyugati, közép- és keleti régiója három ugyancsak eltérő gazdasági fejlettségi szintet reprezentál, a magas, a közepes és az alacsony fejlettség alapjában elkülöníthető kategóriáiban. Ehhez képest az egyes országok különbségei másodrendűek.

Az Európai Unió történelmi jelentőségét ugyanakkor – és ezt szükséges leszögezni – Timothy Garton Ash jól érti, amit világosan tükröz kijelentése az idézett interjúban, hogy mint angol a Brexit utáni Angliának minden jót kíván, de az Európai Uniónak még jobbat. Amikor leszögezi, hogy Anglia kiválása az Európai Unióból gyengíti az uniót, de Lengyelország és Magyarország benn maradása még inkább ilyen következményekkel jár. Csak a legteljesebb egyetértéssel idézhetem kijelentéseit, miszerint „az EU eurómilliárdokat juttat a strukturális alapokba és most a helyreállítási alapokból olyan országok számára, mint Magyarország és Lengyelország, amit aztán a helyi, nemzeti kormányok osztanak el, használnak a politikai klientúra vagy a politikai jutalmazás, vesztegetés céljaira. Ez aztán a korrupció rendkívül magas szintjéhez vezet. Ahogy az EU korrupciót vizsgáló hivatala megállapította, Magyarországon az állami megbízások/szerződések majdnem 50 százalékában játszottak szerepet EU-s pénzek és az ezekkel való korrupciós visszaélés.” És ugyanígy egyetértéssel idézhetem megállapítását, hogy „ha – mint hiszem és remélem – nekünk Nyugat-, Észak- és Dél-Európában sikerül visszatérni a liberális európai értékekhez és gyakorlathoz, ez jelentős erőt ad Közép- és Kelet-Európának is. Nehezebb lesz fenntartani az Orbán–Kaczyński és társai féle modellt, ha Európa többi része nem az ő nyomukban jár, mint az elmúlt 6-7 évben, hanem a saját igazi útját járja.”  

Kelet-Európa kapcsán még egy vitám van azonban angol kollégámmal. 2013. március 16-án a Szabad Európa adóban arra a kérdésre válaszolva, „értelme van-e az Európai Unió további keleti terjeszkedésének?”, kijelentette, hogy „ez bizony alapvető európai érdek, sőt Törökország és Ukrajna majdani felvétele is, hiszen Európa lakossága és gazdasági ereje relatíve csökkenőben van a világ gazdaságán és népességén belül”. A kérdező ekkor joggal közbevetette, hogy vajon milyen hatással lesz az integrációra a keleti országok „növekvő apátiája az EU iránt”. Garton Ash erre azt válaszolta, „a világ mai helyzetében Európa stratégiai érdeke a továbbterjeszkedés”, és a realitást mellőző optimizmussal állította, hogy „hosszú távon egyértelmű a balkáni és keleti országok felvétele, mert ezek az országok teljesíteni fogják az EU követelményeit és tagjai lesznek az uniónak”. Majd hozzátette: „Fogadni merek, hogy ezek az országok 20-25 év múlva tagjai lesznek az uniónak.” Sajnos én is el tudom ezt képzelni, hiszen a Garton Ash által elmarasztalt közép-európai tagországok már közel két évtizeddel ezelőtt teljesítették az EU felvételi követelményeit. S íme, kiderült – ami történészt aligha lephet meg –, hogy 20-25-30 év, ami nagy idő egy ember életében, történelmileg csak futó pillanat, amikor is korszakos történelmi átalakulás – még radikális forradalmak esetében is, amit a francia Tocqueville ragyogóan felismert a francia forradalom után – csak ritka és részleges lehet.

Törökország és Ukrajna tagfelvételét Garton Ash megdöbbentő módon szükségesnek és lehetségesnek tartotta. Gazdaságilag ez úgyszólván képtelenség, hiszen Ukrajna nem európai színvonalon áll, és a rossz állapotban lévő afrikai országokhoz hasonló. Nemzeti jövedelmi szintje egy főre számítva alig haladja meg a nyugat-európai öt százalékát és az orosz szint egyharmadát. Hogyan lehet egy ilyen ország egyenlő tagja egy európai gazdasági uniónak? Az unió kacérkodását Ukrajnával Kissinger és Brzezinski amerikai külpolitikai szakértők azonnal elítélték és politikailag veszedelmesnek tartották, mert elkerülhetetlen konfrontációt okoz Oroszországgal. Ukrajna ukránul beszélő katolikus nyugati fele ugyan szeretne „európaivá válni”, de oroszul beszélő, orosz-ortodox keleti fele Oroszországhoz húz, és ezért az ukrán politika kétarcú volt, és táncolt, sőt polgárháborúba is keveredett az Unió és Putyin közötti választási dilemmája nyomán. A korrupció pedig európai rekordokat döntött. (Az újságíró Heorhiy Gongadzét, aki vizsgálta ezt, lefejezve találták.) Az elmúlt harminc évben Ukrajnában egymást váltották az Európa- vagy oroszbarát kormányok, két forradalom, a „narancs-sárga” és az „Euromaiden” játszódott le, hogy az ország végül is nagyjából változatlan maradjon.

Törökország nem európai ország, területének csak öt százaléka van Európában, és egész modern történelme katonai diktatúráktól terhes. A nők diszkriminációja, a fel-felbukkanó európaizálási törekvések elnyomása állandó kísérője a modern évszázadnak. Törökországot csak az USA nyomására vette egyáltalán figyelembe az EU, mivel Amerika minden NATO-tagországot igyekezett benyomni az unióba a NATO erősítése érdekében. A 2013-as interjú óta eltelt évek sajnos jól bizonyítják az előrejelzés tévedését. Törökország már felszámolta Kemal Atatürk szekularizációs rendszerét, és visszaiszlámosította az országot, az egész oktatási rendszert vallási alapra helyezve. Az ország ismét kemény diktatúra alatt él, mint egész modern történelme során.

A 2013-as és 2021-es interjúkban Garton Ash által kifejtett álláspontok erősen ütik is egymást, hiszen 2021-ben Garton Ash a már EU-tag közép-európai országokkal, mint fentebb idéztem, Magyarországgal és Lengyelországgal kapcsolatban, világosan látta, hogy – három évtizeddel a rendszerváltás után – benn maradásuk az unióban nem erősíti, hanem gyengíti az európai integrációt. Az ezeknél politikai, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt sokkal rosszabb helyzetben lévő, gazdaságilag alacsony, gyakorta nem is európai szintű lemaradású, kedvezőtlenebb történelmi utat járó, jórészt autokratikus kelet-európai és balkáni országok felkészületlensége még sokkal jobban veszélyeztetné az európai integrációt, ha e térség országai EU-tagokká válnának. Nem véletlen, hogy felvételüket Orbán Viktor a legfontosabbnak és legsürgősebbnek tartva sietteti. Ha a Visegrádi Négyek helyett visegrádi és balkáni Nyolcak, esetleg Törökországgal és Ukrajnával keleti Tízek lesznek, akkor a farok csóválja a kutyát, és az egyre szorosabb unió felé haladó Európai Unió helyett csak egy laza szabadkereskedelmi zóna marad, mert a Nyolcak vagy Tízek minden mást megvétóznak. Kelet-Európa nagyon is létezik alacsony gazdasági fejlettségével, diktatúrák uralmával, korrupciótól áthatott társadalmával, az emberi jogok állandó sérelmével. A térség bevonása az Európai Unióba tragikus következményekkel járna az unióra nézve. Mindez 2013-ban is és ma is egyértelmű.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 34. szám, 2021. augusztus 27.
LXV. évfolyam, 31. szám, 2021. augusztus 6.
LXV. évfolyam, 26. szám, 2021. július 2.
Élet és Irodalom 2021