Szépség és rettenet

KÖNYVKRITIKA - LXV. évfolyam, 27. szám, 2021. július 9.

Flautner Lajos: Lagúnák gyermekei. Velencei festők regényes történetei. IAT Kiadó, Budapest, 2021, 262 oldal, 3990 Ft

A szépség és a rettenet – a dolgok természetét ismerve – elkerülhetetlenül összeütközik. Veronesét beidézi az inkvizíció, amiért Utolsó vacsora című festményén Krisztussal együtt szerepeltetett arra méltatlan figurákat. Veronese megkéri Tizianót, hogy tanúskodjon mellette, aki a politika pimaszságán felháborodva természetesen kiáll Veronese és (kiváltképpen) a művészet szabadsága mellett. A tárgyalást a Tízek Tanácsa termében tartják, amelynek falait Tiziano és Veronese képei ékesítik. Ez azonban nem befolyásolja az inkvizítorokat, illetve csak annyira, hogy – szerintük – enyhe ítéletet hozzanak. A szokásos kínzások helyett arra ítélik Veronesét, hogy fesse át a képét, ami számára a kínzásnál is rosszabb. Szerencsére – emberi alakot öltve – megérkezik a „Deus ex machina”, vagyis a happy end.  Lesbia és Lorenzo is egymáséi lesznek és az Utolsó vacsora is átfestetlen marad. Meg lehet nézni! Érdemes.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 33. szám, 2021. augusztus 19.
LXV. évfolyam, 30. szám, 2021. július 30.
LXV. évfolyam, 26. szám, 2021. július 2.
Élet és Irodalom 2021