KÁR BELÉJÜK

PÁRATLAN OLDAL - LXV. évfolyam, 27. szám, 2021. július 9.

Az Egyesült Államok egy járványvédelmi együttműködés keretében 3,7 millió dollárral segítette a Vuhani Virológiai Intézet azon kutatásait, melyek egyre több tudós szerint elvezettek a világot később letaroló koronavírus-járvány kórokozójának létrehozásához. A programot egyébként etikai megfontolások miatt már Barack Obama felfüggesztette, Donald Trump viszont rögtön elnöksége elején újraindította. (Ennyit a bukott államfő Kínával szembeni „kritikus” álláspontjáról.)

Orbán Viktor 1989-ben tízezer dollár értékű ösztöndíjat kapott a Soros Alapítványtól, hogy az Oxfordi Egyetemen folytathassa tanulmányait. Soros György a párttá alakuló Fideszt ezen kívül négymillió forintnyi eszközadománnyal, valamint 4,2 millió forint készpénzzel dotálta. Mindnyájan tudjuk, „a nemzet miniszterelnöke” autokratikus fordulatát követően hogyan hálálta meg a milliárdos filantrópnak bőkezűségét.

Jó szándék ide vagy oda, demokratikus államokkal és humanista üzletemberekkel egyaránt előfordul, hogy – egyfajta naivitástól vezettetve – rossz célokra áldozzák pénzüket.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
Élet és Irodalom 2024