Te tetted ezt, Jolán

Egyszerűsítsük a képletet, legalább átmenetileg, később úgyis bonyolódni fog. A gazpacho egzisztenciája az antikvitásban gyökerezik, közelebbről az olívaolaj + kenyér + bor formulában, ami a görög-római köznép elsődleges, sőt csaknem kizárólagos tápláléka volt. Az éhező maga elé tett egy tálkát, olajat öntött bele, kenyérrel kimártogatta, bort ivott hozzá, és ennyi. Természetesen az olajba kerülhetett némi zöldfű­szer, ami ott nőtt a domboldalban, optimális esetben egy kis hagyma vagy fokhagyma is. Egyébként az az olaj a maga eredeti mi­voltában sokkal jobb volt, mint gondolnánk, a bor sokkal rosszabb, a kenyér olyan, amilyen, a világ pedig többé-kevésbé áttekinthető. Ma már ezt nem lehet róla elmondani, mert hiszen az andalúziai gaz­pacho valójában fűszeres paradicsomlé, amit nyaranta poharakban, frissítő­ként kínál­nak, míg viszont a málagai (azaz semmivel se kevésbé anda­lúz) gaz­pachóban ördöghal, vénusz­kagyló, krumpli és majonéz is lehet, mind­ezt pedig telente és ráadásul forrón tálalják. Ezzel szemben a Bri­tannica úgy tudja, hogy a málagai tartomány gazpachója mandula ala­pú és szőlőt is tartalmaz.

Vagyis a „gazpacho” szó jelentése – már ha van ilyen egyáltalán –, minél tovább vizsgálom, annál ködösebb...