Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az ÉS eddigi rendszeres olvasójaként megdöbbenve olvastam az Élet rovatban a személyemről és családomról írott eszmefuttatását: „...már a 2002-es kormányváltás komoly ígérete volt, hogy megszűnik a közpénz herdálása, megszűnnek a családi és politikai összefonódások. Ennek demonstrálására, alighanem őszinte szándékkal, létrehozták az úgynevezett közpénzügyi államtitkárságot. Vezetésével Keller Lászlót bízták meg. Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek. Egy fillér sem lett meg. Később kiderült, hogy a távozó közpénzügyi államtitkár mégsem volt teljes egészében kudarcember, mert amíg sikertelenül hajkurászta a közvagyon fosztogatóit, saját családjának tagjai kerültek állami cégekhez.” (Nagycsaládosok, 2021/21., máj. 28.)

Nos, kedves főszerkesztő úr! Sajnálom, hogy a személyemmel kapcsolatos közlése ennyire felületes, megalapozatlan információkra alapul, pedig emlékeim szerinte 2010 előtt már felhívtam a figyelmét arra, hogy rossz példán keresztül próbál független, magát erkölcsi magasságokba emelő főszerkesztőként megnyilvánulni.

Ami a hegyek vajúdását illeti: az általam igen nagyra értékelt ÉS-nek nem volt elég közel húsz év sem arra, hogy feltárja azokat a körülményeket, miért nem sikerült azt az általam képviselt, valóban őszinte szándékot beteljesíteni 2002–2006 között, aminek a következményeit immáron több mint 10 éve viseli a társadalom. Az a sommás véleménye ugyanakkor, hogy egyetlen fillér sem lett meg, egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Ha a közélet tisztaságáért megtett lépéseim nem zavartak volna senkit, valószínűleg nem lett volna fontos mindkét oldal számára, hogy több éven keresztül vádlottként álljak helyt azért, mert az ingyenvadászatok feltárása érdekében tett tevékenységem során a magas befolyással bíró személyek érdekeit sértettem.

Ami pedig a családom tagjait illeti: apám, aki a Farkaslyuki Bányaüzem vízvezetékszerelője volt, és anyám, aki az ózdi Kékacél étterem felszolgálójaként ment nyugdíjba, egyetlen állami vállalat igazgatóságának, felügyelőbizottságának nem volt tagja. Az első feleségem, a fiam a rendszerváltást követően egyetlen állami cégnél sem dolgozott, egyetlen állami cégtől sem részesült juttatásban. A második feleségem közgazdászként a frakció alkalmazottja volt, de egyetlen állami vagy magáncég felügyelőbizottságának, igazgatóságának nem volt tagja. És valóban van egy kakukktojás a családomban: a lányom a szakmai végzettségének megfelelő Munkatárs III. besorolásban 2002-ben elhelyezkedett egy állami cégnél. Nem kiemelt bérért, nem igazgatósági tagként, nem felügyelőbizottsági tagként, hanem saját jogán. Egyszerűen dolgozott, mint bárki más ebben az országban.

Az én családtagjaimnak ilyen kapcsolata volt az állami cégekkel, ez az, ami az Ön erkölcsi érzékét, értékrendjét sértette. Meggyőződésem, hogy jobb lelkiismerettel élhetné mindennapjait, ha a széles körben terjesztett gondolatait megalapozottabb információkra építette volna. Bízom benne, hogy az olvasókkal a másik fél álláspontját is megismerteti.

Keller László

*

A cikkbeli állítás lényege az volt, hogy ha valaki közpénzügyi államtitkár, helyes, ha családtagjai közül senki sem dolgozik állami cégnél. Ön szerint „irreális feltétel a közélet tisztasága szempontjából az, hogy állami tisztségviselő hozzátartozója ne dolgozhasson saját jogon állami cégnél végzettségének megfelelő beosztott munkakörben”. Szerintem nem irreális feltétel, bár kétségkívül szigorú. Ezt még akkor is fenntartom, ha az Orbán-kormányzás bemutatta, hogy a romlottságnak nincs határa.

 KZ