HŰHA!

PÁRATLAN OLDAL - LXV. évfolyam, 21. szám, 2021. május 28.

A Horthy-rendszer már az 1925-ös Európa elleni lázadással, a frankhamisítási botránnyal kiírta magát Európából. Az önnön teljhatalmától megszédült magyar kormányfő 2010-ben indult Európa-ellenes szabadságharcának vannak bár fontosabb ütközetei a védettségi igazolványnál, azért az sem bakfitty. A dölyfös miniszterelnök fittyet hány az uniós szerződésre és a járványtan szabályaira, amikor önkényesen jogosítványokat párosít állami hamisítványokhoz, és követeli az EU-tól, hogy az ő igazolásait fogadja el Európa.  Ez természetesen komoly szellem- és jellemprobléma, de nem meglepő. Az viszont igen, hogy a Momentum egyik jó nevű EP-képviselője szintén követeli, hogy a hamis igazolványokat az EU fogadja el, mert egyébként megkülönböztetés érvényesül a hamis, illetve a valódi igazolványokat hordozó „egyenjogú” európai polgárok között. Ez már hűha. Az viszont egyenesen hanyatt esés, hogy egyre több uniós tagország kormányzata áll ki a hamisító mellett. Ezért javaslom, hogy (az idei budapesti eukarisztikus kongresszus tiszteletére) dobjunk piacra pár millió ötszáz euróst, a pápa arcképével! Vagy ha nem, hát legalább pár milliárd cseh koronát Mészáros Lőrincével.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 1. szám, 2024. január 5.
LXVI. évfolyam, 42. szám, 2022. október 21.
LXVI. évfolyam, 24. szám, 2022. június 17.
Élet és Irodalom 2024