Az euró mint szimbólum

Ambivalens érzések kerítettek hatalmukba Szűcs R. Gábor Visszhang- cikkének (Az euró mint közellenség, ÉS, 2021/14., ápr. 9.) olvastán. A szerző szememre veti, hogy miközben azt állítom, euróval (nota bene, ő euró nélkült ír!) is lehet fegyelmezetlen és euró nélkül is lehet fegyelmezett a fiskális politika, elfelejtem, hogy Görögország eleve hamis adatokkal csatlakozott az euróövezethez (is), az olaszoknál pedig permanens kormányválság van. Tisztelettel megjegyzem, nem a fegyelmezetlen gazdálkodás okaival volt szándékomban foglalkozni, hanem azzal, hogy az euró nemzeti valuta helyetti használata nem szünteti meg a szertelen gazdálkodást, azaz nem csodaszer. Tehát, az erre mint pozitívumra hivatkozó érvelés nem állja meg a helyét.

Gazdaságpolitikai, monetáris eszközök bevetésének előnyös vagy nem előnyös, észszerű vagy irracionális volta kizárólag konkrét gazdaságpolitikai szituációkban értelmezhető. Az 1929–33 közötti extrém körülményeket összevetni a 2020-as évek viszonylagos békében folydogáló gazdasági eseményeivel számomra felfoghatatlan. Az általam megfogalmazottakban szó sincs a versengő leértékelésről, csupán a valós hatékonysági különbségek miatti jövedelemátcsoportosulás részleges kiegyenlítéséről. A deviza le- vagy felértékelése (-értékelődése) nem öncél, hanem valami(k)nek a következménye, esetleg valamilyen cél elérését szolgálja. Az IMF működéséhez lenne megjegyeznivalóm, nem is kevés, de ezt most inkább kihagyom. Nem a leértékelés a legrosszabb dolog a világon, hanem a nemzeti szintű jövedelemképződés elmaradása (mérséklődése, a lehetségesnél kisebb növekedése), a munkanélküliség növekedése, az emiatti társadalmi feszültségek kialakulása stb.

Sajátságos módon Magyarország a forint szinte folyamatos gyengülése ellenére a külföldi tőkét leginkább vonzó államok közé tartozik.

A már szinte közhelyként emlegetett Szlovákia és Szlovénia esetére, ha egyszerűsíteni akarnám a dolgot, rá lehetne húzni a szabályt erősítő kivétel klisét, de azért többről van szó. Mai, teljesen elanyagiasodott elvű világunkban már fel sem ötlik bennünk jelentőséget tulajdonítani a társadalom-lélektannak. Sőt, gúnyolódás tárgyává válik, aki erről említést mer tenni. Márpedig éppen ebben a két országban a függetlenné válás kiváltotta össznemzeti méretű patriótaérzés az eredményességet gátló belső acsarkodás helyett elképesztő, gazdasági sikerekben is megmutatkozó lelkesedést, aktivitást váltott ki. Arról már nem is beszélve, hogy e két ország gazdasági vezetése sokkal nagyobb szakértelemmel végezte munkáját, mint a mi rendszerváltás utáni garnitúránk.

Ami a Németországgal folytatott kereskedelemben kialakult magyar többletet illeti, az döntően éppen az árfolyam-politika rugalmasságának köszönhető, s valószínűleg már rég nem létezne, ha euróban történt volna az elszámolás.

Lehet, hogy a szerző figyelmét elkerülte, de cikkemben éppen arra hívtam fel a figyelmet, hogy „Akarjuk, nem akarjuk, belátható időn belül érdemben mérlegelni kell az európai közös valuta, az euró bevezetésével járó előnyöket, hátrányokat, és az elemzések eredményének függvényében lehet állást foglalni magáról a szükséges és lehetséges lépésről.” Én magam is megemlítettem ilyen előnyöket, és kétségkívül, hátrányokat is. Ami a jegybank nyereségességét illeti, a véleményemet leírtam, azt fenntartom. Ehhez csak annyit: szakmai megfontolásokra politikai jelszavakat nem tudok elfogadni.