Gyűlöletáradat

Kálmán Olga DK-s politikus rendőrségi feljelentést tett az őt gyűlölettől habzó üzenetekkel bombázó személy ellen. A BRFK végül „veszélyeztetett esemény bekövetkezése látszatát keltő zaklatás” miatt indított eljárást a győri ember ellen, aki idős édesanyja profilja mögé bújva küldte szövegeit.

Nem konkrét fenyegetés fogalmazódik meg ezekben az üzenetekben, a feltételes módú igék horrorfilmbe illő víziót vetítenek az olvasó elé: „le kéne vágni a fejedet, ki kéne irtani az egész családodat” – korrekt hát a rendőrségi definíció. A hamar megtalált levélíró ki is jelenti, nem tervezte a politikus meggyilkolását, ahogy a más baloldali személyek postaládájába küldött levelei sem jövendő véres tetteit jelentették be.

Bűntudata sincsen, hiszen ő csak a „drága miniszterelnök urat” akarta megvédeni, esze ágában sincs bocsánatot kérni. Büntethetetlenségében sem kételkedik, nem tervezett ő semmi rosszat, csupán a „véleményét” akarta elmondani. És ha „baloldali náci férgek”-nek látja az ellenzék képviselőit, sőt, kozmikussá tágítva a metaforát: „az élővilág tévedésé”-nek, mi a baj ezzel?

Miért olyan biztos a büntethetetlenségében a levélíró, aki öntudatosan mondja az őt kérdező újságírónak, hogy „minden elképzelést felülmúlóan gyűlöli a baloldalt”? Nyilván hallgatója azoknak a tévéműsoroknak, amelyekben államilag kitüntetett személyek harsány kacagás közepette gyaláznak államfőket, egyházi vezetőket, tudósokat és újságírókat. Miért félne, amikor hasonlóan gyűlöletkeltő szavak egyetemi előadáson is elhangoznak egy nemrég kitüntetett professzor szájából?

A közszereplők, a média képviselői példát mutatnak akkor is, ha nem akarnak. Amíg a parlamentben nem büntetik azokat, akik minden bizonyíték nélkül tömeggyilkosnak, szemkilövetőnek, hazaárulónak nevezik a régebbi kormányok tagjait, a győri ember is gondolhatja, ez neki sem tilos. Ha kormánypárti fórumok szószólói nevezhetnek söpredéknek baloldali embereket, ő miért ne tehetné ugyanezt?

Remélem, a győri ember megkapja méltó büntetését. Talán ez is elrettent néhány gyalázkodót. Abban kevésbé reménykedem, hogy a közélet prominensei felfogják felelősségük súlyát. Kevéssé valószínű, hogy a hatalom árnyékában komoly pénzekért vagdalkozók megértik, milyen veszélyes (nyelvi) játékot játszanak. A szavak ugyanis nem semleges közvetítők, hanem az érzelmi átélésen keresztül a gondolkodás alapvető meghatározói. Ha az ellenzék képviselőinek nevét felírják egy kommunikációs kilövési listára, lehetnek olyanok, akik valódi fegyvert ragadnak.

A gyűlöletbeszéd, a verbális megfélemlítés előkészíti, megkönnyíti a fizikai erőszakot. Ravasz módon szinte felmenti azokat, akik nem érik be a szó fegyverével. Mielőtt ez bekövetkezik, gondoljunk Toni Morrison szavaira, amelyeket 1993-ban a Nobel-díj átvételekor mondott: „A nyelv nem reprezentálja az erőszakot, ő maga az erőszak.”