KISMŰTÉT

Egy vékonyka nő tolt vissza az alagsorból a cádizi kórházban az emeleti szobámba vizsgálat után. Eszembe jutnak a legutóbbi kórházi élményeim a László-kórházból, ahol a különböző vizsgálatokra a második emeleti fertőzőoszályról az udvaron keresztül toltak át tolószékben. Kissé nyikorgó kerekekkel, kerülgetve a kórház udvarán a kavicsos út hiányosságait. Négy éve volt, azóta lehet, hogy megváltozott minden, az utak jók, a betegszállító személyzet is felkészült, nem kell sokat várakozni a kórház huzatos folyosóin. Azt a tolószéket nem tudta volna használni a soványka betegkísérő. 

Meghozzák a reggelit, vizslatom, és újra eszembe jutnak magyar kórházi élményeim. Látszik, hogy itt többet költenek az egészségügyre. A törődés a betegekkel nem csak ezen mérhető. Nem értek el szombaton a cádizi kórházból, hogy értesítsenek a vasárnap este hét órára szóló „behívómról”. Telefonáltak a jerezibe, ahol elkezdtek utánam nyomozni. A nyilvántartásból kiderül, melyik utcában lakom, kerestek hát egy ott lakót, hátha ismernek és át tudják adni az üzenetet. Így történt, hogy a földszinti szomszéd és az utcában lakó bártulajdonos is előbb értesült arról, hogy mikor kell megjelennem. Vajon Magyarországon ez megtörténhetne?

Olvasom, hogy a miniszter engedélyezi az ún. kisműtéteket, amelynek tilalmát tavaly novemberben rendelte el. Megközelítőleg fél évig nem volt lehetőség ezek elvégzésére. Az én bajom kisműtéttel orvosolható, februárban kezdődött, és május utolsó napjaira véget is ér. A miniszter orvos korában az Országos Onkológiai Intézet vezetőjeként bizonyára tisztában van azzal, hogy a betegségek korai felfedezése és megelőzése milyen fontos. Ennek egyik lehetősége a kisműtéti beavatkozás, ami a melanóma esetében különösen ajánlott.

Nem tudom, hány embert érintett a miniszter tavalyi döntése, vélem, soha nem kerülnek nyilvánosságra a számok, amelyek a COVID-statisztikában nem szerepelnek.