Kiállításgyár

A lap legutóbbi számában Feledy Balázs Műcsarnok és... című írásában észrevételeket tesz egy korábbi írásommal kapcsolatban, ezekre reagálok.

A Műcsarnok neve a kilencvenes években hosszú időn át Műcsarnok és Intézményei volt – a nyolcvanas-kilencvenes években részei a Műcsarnok, az Ernst Múzeum és a Dorottya utca voltak. (Ilyen néven egyébként emlegették már a hatvanas években is.) A 70-es években akár 100 kiállítást is rendeztek egy évben, szerintem nyugodtan lehet a nyolcvanas évek előtt kiállításgyárnak nevezni. (Valószínűleg jobb lett volna egy pontosvesszőt tenni az első mondatba – az és elé –, de a cikk tartalmát ez nem érinti.) Az, hogy egy adott időszakban milyen intézmények tartoztak a Műcsarnokhoz, és hogy rendeztek-e ott ekkor vagy akkor jó kiállításokat, nem tartozott a cikk témái közé. Azért hivatkoztam arra az időszakra, amelyben ez a fenti 3 intézmény képezte az intézmény részét, mert ennek a szerkezetét látom visszaköszönni Szegő kiállításpolitikájában – ahogy ezt a cikkben említem is. A Rejtett történetek teljes címe szerintem érdektelen ebben az összefüggésben, de valóban, legalább egy zárójeles megjegyzésben elhelyezhettem volna Németh András nevét. Az, hogy Feledy Balázs múlt heti reflexiójának a végén a magyarországi helyzetre vonatkozó mondatomat a kiállítások minőségével kötné össze, azt mutatja, hogy nem is akarja érteni, miről írtam. (A sic!-kel megjelölt fordulat egyébként arra utal, hogy a kiemelt intézmény fogalma – amelyet az állam formál törvényeivel, határozataival – megváltozott.)