Így is, úgy is szégyen

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXV. évfolyam, 14. szám, 2021. április 9.

A múlt heti cikkemben volt egy pontatlanság. Azt írtam, hogy Zeman cseh köztársasági elnök, akit közismerten szoros kapcsolatok fűznek Moszkvához, „talán” kínai befolyás alatt is áll (A V4 meg a vírus, ÉS, 2021/13., ápr. 1.). Felhívták rá a figyelmemet, hogy ez a „talán” inkább biztos, legalábbis abban az értelemben, hogy amióta Zeman mint államfő 2014-ben először látogatott a távol-keleti országba, ügybuzgó híve a kínai kapcsolatok fejlesztésének. Pontosabban: Miloš Zeman és Petr Kellner utazott együtt Pekingbe; de hogy valójában ki kísért el kit, az megállapíthatatlan. Tizenhét és fél milliárd dolláros vagyonával Kellner volt a posztkommunista Közép-Európa messze leggazdagabb embere, a magyar oligarchák és strómanok a cipőfűzőjét nem köthették meg. Az volt, amíg két hete meg nem halt Alaszkában, helisíbalesetben.

Vagyonának számottevő részét egy holland székhelyű gyorskölcsöncég, a Home Credit képezte, amely behálózta Kínát – ez pedig nem történhetett volna meg az ottani kommunista párt jóváhagyása nélkül. Úgyhogy a 2010-es évek derekán a feladat egyszerű volt: keríteni kellett egy hatalommal bíró cseh tisztségviselőt, aki hajlandó politikai árat – képletesen: politikai védelmi pénzt – fizetni a cseh állam nevében, Kellner cégének szolgálatában.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024