A céltáblák visszalőnek

Propagandaállam és karaktergyilkosság

VISSZHANG - LXV. évfolyam, 13. szám, 2021. április 1.

Magyarországon mindennapossá vált a kritikus értelmiségiek, újságírók, művészek, közszereplők elleni karaktergyilkosságok gyakorlata. Hosszú a támadások sora a Heller Ágnes és kollégái elleni filozófuspertől Krekó Péter politológuson át Tóth Kriszta költőnőig. Régebbi ügyek például a színházi rendező Alföldi Róbert vagy a szociológus Melegh Attila elleni kampányok.

De nem csak elitértelmiségiekről van szó. Sokan mások is a célkeresztbe kerültek Nagy Blanka gimnazistától jogászokon át  tanárokig és orvosokig. Nemrégiben Kiss Csaba erdőkertesi háziorvost nevezte ki közellenséggé a kormánymédia a COVID-oltások ügyében. Midőn ezt írom, éppen Hrutka János korábbi válogatott labdarúgó és népszerű focikommentátor ellen harsog a kormányzati lejáratókampány.

A karaktergyilkosság sok tucat esetben ugyanazt a forgatókönyvet követi. A kormányzati kommunikációs agytröszt kipécéz egy eseményt, vagy kiragad egy mondatot, gondolatot, megfogalmazást a kritikus célszemély írásaiból vagy nyilvános megszólalásából. Elsőként a Magyar Nemzet mint a propagandabirodalom zászlóshajója – vagy a kormányzati médiaflotta más rombolója – közöl a kritikus személyeséget lejáratni, hitelteleníteni próbáló cikket. Kiemeli az ügyet vagy idézetet eredeti környezetéből, meghamisítja az eredeti szándékot. Hazugságokkal, csúsztatásokkal és célozgatással felturbózza a dolgot, bolhából elefántot csinál. A megtámadott értelmiségit vagy közembert erkölcstelen, jellemtelen, a magyar nemzettel szembenálló személynek vagy egyenesen fenyegető, agresszív, veszélyes ellenségnek festi le. A támadás végül rejtetten vagy nyíltan hazaárulással, idegen érdekek szolgálatával, Soros-bérenc­séggel vádolja az áldozatot.

A kilövésre jelet adó rezsim médiabirodalma ezután összehangolt támadást indít a kritikus személy ellen. Kibontakozik a kampány. A lakájmédia más lapjai más hangszerelésben megismétlik a vádakat. Új cikkeket írnak, műsorokat csinálnak, fényképeket közölnek a célba vett személyről a 888‑tól a Pesti Srácokon át a Mandinerig. Ugyanezeket az anyagokat lefuttatják a kevésbé ismert, fake news-terjesztésére létrehozott fideszes honlapok is. Aztán a rezsimet kiszolgáló tévék beszélgetőműsorai következnek, a gyűlöletpropaganda újabb hullámával.

A kampány a társasmédia szintjén folytatódik. A kormánypártiak kiposztolják a karaktergyilkossággal foglalkozó cikkeiket és műsoraikat a médiumok Facebook-csoportjaiban. Beszállnak a támadásba a kormánypárti közszereplők is a Facebook-oldalaikon (például Rákay Philip). És a lényeg: a posztok alatt rezsimpárti kommentelők ezrei szájkaratéznak, zsidóznak, fenyegetnek, gyűlölködnek, rázzák az öklüket.

Mindez időnként átcsap a karaktergyilkosság áldozatának online zaklatásába és személyes fenyegetésébe is. Az áldozat a közösségi médiában vagy személyes üzenetként a Messenger-fiókjába fenyegető üzeneteket, életveszélyes fenyegetéseket kap a felheccelt kormánypárti hívektől.

Gyűlöletszertartás és félelemkeltés. A karaktergyilkosság tudatos, összehangolt, stratégiai támadás a független vagy ellenzéki értelmiségiek, a rendszerrel kritikus szereplők ellen.

A karaktergyilkosságokkal a rezsim kettős célt követ. Egyrészt új és új céltáblák felmutatásával összetartja saját táborát. A közös gyűlölet közösséget teremt, és eltereli a figyelmet a kormányzás gyengeségeiről. Az ellenség fenyegetőre festett képe ellen mozgósítani lehet. Ősi recept: bűnbakképzés, boszorkányégetés, a Gonosz felmutatása. Gonosz ellenségre mutatok, s csatába vezetlek ellene. Az ördögnek ábrázolt (diabolizált) Másikat meg kell kövezni, legalább jelképesen. A karaktergyilkosság ennyiben rituális kommunikáció, politikai gyűlöletszertartás. A hamis vád funkciója a rezsimpárti közösségi érzés erősítése. A kommentszekcióban közösségi őrjöngéssel, a hétköznapokban a közös mumusra, a Tuggyukki ellenségre való utalással. Ennyiben a céltáblának nem sok köze van a szertartáshoz.

A támadások külső célja a kritikus értelmiségiek, újságírók, művészek és mások megfélemlítése. Senki nem szeret fenyegető médiakampány céltáblája lenni. Senki nem szeret gyűlölködő kommenteket olvasni, amelyek látszólag róla szólnak. (Csak látszólag, hiszen a gyűlöletkommentelőknek sokszor fogalmuk sincs, ki az illető valójában. Legtöbben a karaktergyilkos kampányban hallanak róla életükben először.) És végül senki nem szeret életveszélyes fenyegetéseket kapni, még akkor sem, ha csak szájkaratéről van szó. Az állami állásban dolgozóknál ráadásul ott lehet a munkahely bekapcsolódásának lehetősége, az elbocsátás kimondatlan kockázata is.

Ugyanakkor tágabb üzenetet is hordoznak a nyilvános kampányok. Az egyes célszemélyek megfélemlítése mellett az általános félelemkeltés is a céljuk. „Jobb lesz, ha csendben maradsz, mert úgy járhatsz, mint ő.” Ezt kellene éreznünk.

A fenti, teljes leírás a nagy karaktergyilkosságokra, jól fejlett gyűlöletkampányokra vonatkozik. De a kisebb támadások is a fenti recept szerint zajlanak. Ezek akár már százas nagyságrendben is előfordulhattak 2010 óta.

A támadásokra változóan reagálnak a karaktergyilkosságok címzettjei. Van, aki megretten, és többé-kevésbé visszafogja magát egy ideig. Néhány embernél beindulnak az öncenzúra fokozatai. Valamennyire elválik egymástól a magánkommunikáció és a nyilvánosan bevállalt álláspont. Van, aki kicsit puhábban fogalmaz. Vagy nem ír, nyilatkozik, posztol egy darabig kritikus politikai kérdésekről. (Tipikus Kádár-kori dilemmák. Ideje újraolvasnunk Haraszti Miklós A cenzúra esztétikája című 1986-os könyvét az öncenzúráról.)

A másik csoport tagjait a karaktergyilkosságok csak megerősítik abban, hogy jó úton járnak. Ők megedzve kerülnek ki a gyűlöletszertartásból. Sőt, rá is tesznek egy lapáttal, még határozottabban kritizálják a rezsimet. Úgy látom, ez a csoport képviseli a többséget. A független médiánál dolgozó, megtámadott újságírók mindenképpen ebbe a csoportba tartoznak. Közülük senkiről nem tudok, aki visszavett volna kritikájából a támadások nyomán.

Mit tegyünk a karaktergyilkosságok ellen? A karaktergyilkosságok sorozata rendszerszintű, tömeges és tipikus jelenséggé vált az Orbán-rendszer 11 éve alatt. Sokasodásuk és agresszívebbé válásuk a diktatúra felé haladó hibrid rezsim válságát jelzi. Orbán csak egyre radikálisabb, egyre keményebb gyűlöletpropagandával tudja egybetartani fogyatkozó táborát.

Mi lehet tenni a karaktergyilkosságok ellen már most, a rezsim végét jelentő rendszerváltás előtt? Hogyan fogjanak össze és lőjenek vissza a céltáblák?

A karaktergyilkosságok áldozatai általában rágalmazásért, becsületsértésért szoktak bírósághoz fordulni. Sokszor aratnak jogi győzelmet. A propagandamédia tucatszám veszti el a pereket az ilyen ügyekben. Ezekben az esetekben a hazug állításokról rövid, tényszerű, pár mondatos helyreigazítás jelenik meg, de a kontextus nélkül. Ráadásul a perek sokszor elhúzódnak, és a helyreigazítás jóval (akár évekkel) később lát napvilágot. Mindez semmiképp nincs arányban a gyűlöletkampánnyal és az okozott kárral. Arról nincs információm, hogy a bíróságok pénzbüntetésre ítéltek-e újságírókat, médiumokat a karaktergyilkosságokért. Kaptak-e sérelemdíjat a sértettek?

Arról sem tudok, hogy a személyes csatornákon érkezett életveszélyes fenyegetések ügyében tettek-e a megtámadottak feljelentést, és milyen eredménnyel. Érdemes volna a vonatkozó jogszabályokat, az eddigi eljárásokat, ítéleteket, a bírói gyakorlatot módszeresen feltérképezni. A tények ismerete minden továbblépés alapja lehet. Egy ilyen áttekintést jogi szakértők tudnának elvégezni.

Az egyéni jogorvoslat mellett a szolidaritás, a kollektív fellépés és önvédelem a másik út. Magyar és nemzetközi szakmai szervezetek, vezető tudósok, művészek, tanárok már sokszor keményen kiálltak a megtámadottak mellett – legutóbb az SZFE tanárai, diákjai, és Krekó Péter mellett. A MÚOSZ, nemzetközi újságíró-szervezetek és emberjogi szervezetek konkrét esetleírásokat és állásfoglalásokat tehetnek közzé a hazai és a nemzetközi közvélemény számára. A hazai szakmai szervezeteknek, szakszervezeteknek is szót kellene emelniük a tagjaikat ért karaktergyilkosságok ellen. A demokratikus politikai pártoknak is fel kellene vetniük a kérdést, az Országgyűlésben, az Európai Parlamentben és más hazai és nemzetközi fórumokon is.

A barátok, a hazai és nemzetközi társak, kollégák, szakmai szervezetek szolidáris kiállása fontos pszichológiai támogatást is ad. Ez pedig kulcskérdés, hiszen a rezsim célja az általános félelemkeltés, a pszichológiai nyomásgyakorlás, az elbizonytalanítás. Nem vagy egyedül, melletted állunk – ez a céltáblák önvédelmi mozgalmának alapja.

A szélesebb közvélemény pedig sokszor egyszerűen kineveti a propagandagép hazugságait, a papagájkommandót. Karikatúrák, mémek, paródia, közös kikacagás – a humor hatékony eszköz.

Ugyanakkor komolyan is beszélnünk kell a kormányzati karaktergyilkosságok kérdéséről. Tényfeltáró cikkekben és műsorokban be kell mutatni azokat, akik megtapasztalták a támadásokat. Teret kell adni a céltábláknak a visszabeszélésre és a visszalövésre. Napirenden kell tartani a kérdést jogi összegzésben, társadalomtudományi feldolgozásokban (a karaktergyilkosságoknak nagy nemzetközi szakirodalmuk van) és a politikai közbeszédben egyaránt. Dokumentálni kell, fel kell dolgozni a karaktergyilkosságok történetét Magyarországon.

Meg kell mutatni, hova jutott a Magyarországot vezető kormány és médiája 2010 óta. Saját állampolgárai ellen szakmányban indít összehangolt támadásokat azért, mert nyilvánosan elmondják a demokratikus véleményüket. Élnek a lelkiismereti és szólásszabadságukkal.

Bajomi-Lázár Péter szerint „a karaktergyilkosság egyaránt alapulhat pletykán és tényen. De akár légből kapott információkra támaszkodik, akár igaz információkat közöl torz keretben, alkalmas arra, hogy napok alatt lerombolja emberek több évtizedes munkával felépített reputációját.” (Karaktergyilkosságok, ÉS, 2021/9., márc. 5.)

Ezt érdemes pontosítani. A magyar közvélemény politikailag megosztott. A propagandaállam gyűlöletharsogása csak a Fidesz-szimpatizánsok táborában talál nyitott fülekre. A demokratikus közvéleményben viszont minden támadással egyre nő a megtámadott karakterek hitele, hírneve és erkölcsi tőkéje.

Számunkra az összes eset csak sikertelen karaktergyilkossági kísérlet marad.

 

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 1. szám, 2021. január 8.
Élet és Irodalom 2021