Rohanunk valamibe

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXV. évfolyam, 13. szám, 2021. április 1.

Mire fölfedeznénk a hazánkat, már nem is a miénk. Nem nagy felismerés. Egész részek kerülnek ki az állami vagyonleltárból, mert alázatos és népet szolgáló vezetők a javak jelentős részét tíz év alatt szétosztották az úgynevezett nagyvállalkozói körben. Ez a kör nagyjából egybeesik a baráti társasággal és az idők során hivatalba segített lojálisokkal. Nem sorolom tételesen, de elég bekapcsolni reggelente a rádiót, onnét megtudható, a legutóbbi éjjel ki milyen vagyoni elemhez jutott a hozzá kapcsolódó felújítási hitellel, ki kapta a gyáripar még kiosztható egységeit, melyik műkörmös szerez jó minőségű, zsíros állami földet vagy örökpanorámás hegyháti ingatlant. Így tavasznyíláskor iskolások ereszkednek a völgybe hűsítő forrást keresve, és ott is a forrás, de az agrárlicit óta kifeszített drótkerítés zárja el. Majd isznak a buszpályaudvaron.

Mi az, ami még van? Valami régből itt maradt homályosuló közösségi élmény. A nem kiárusítható értékek: a nyelv, a szokások, az emlékezet. Lassan ennyi jut az utókornak. Akik ezt az állami zsibvásárt működtetik, aligha gondolnak bele, mi lesz ebből, ha egyszer elzavarják őket. Ez ma még távoli, de lehet közeli is, a kiárusítás ma még mindenesetre zavartalanul folyik. Mint mindennek, egyszer ennek a vircsaftnak is vége szakad, mert az igazságtalanság és az urizáló pöffeszkedés, a kegyúri rendszer a végtelenségig nem tarthat. Már most is egyetlen ember fogja össze, és ezt ő pontosan úgy tudja, mint az udvaroncai: a ma még mindenkit bátran hülyének néző tévériportertől a magyar valóság állami segédlettel, helyenként uniós pénzzel kihizlalt mágnásaiig.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024