NEM LEHETNE-E?

Példázat: 2012-ben megújult a budapesti Katona József Színház. Kinek tetszett az új dizájn, kinek nem. De voltak várakozások a nehezebben mozgó rajongók körében: talán az alagsorba ezután (toalett, büfé) nem lépcsőkön kell lemenni. Szembesülés: a büfé ugyan a bejárati szintre került, és van ott kialakított mosdó is (néhány magas lépcső vezet oda), de a ruhatár és az örömmel fogadott új játszótér, a Sufni lenn; ráadásul magasabb lépcsőfokokon lehet lejutni az alagsorba, mint a múltban. A ruhatár megoldható: más viszi le a kabátot – bár olykor nagykabátok, hátizsákok a nézőtéren –, de a sufnis játszóteret nem lehet „kijátszani”. Fájó szívvel bizony kimaradhat az ottani előadás.

Olvasom, a pandémia idején felújítanak NER-szállodákat. Pénz van, mire jönnek a szállóvendégek, csilivili kényelem fogadja őket. Rendben. Lenne.

Ha arra is jutna némi „odafigyelés”, hogy egyes színházakban ne kelljen megküzdeni a kulturális élményért. Idő, sajnos, van.