„Hát akkor itt fogunk élni”

PUBLICISZTIKA - LXV. évfolyam, 12. szám, 2021. március 26.

Hány úr szolgája?

A lassan a történelem homályába vesző pártállami rendszerben hamar szétszedték az európai hagyományok szerint kialakított egységes egyetemeket: az 1950-es évek elejétől fogva az ideológiai küzdelem jegyében a nagy tudományegyetemekről mindenekelőtt a hittudományi fakultásokat választották le, majd szovjet mintára az orvosi karokat külön egyetemekbe szervezték. Ennek egyik folyománya az volt, hogy a felsőoktatásnak legalább két gazdája lett az államigazgatásban, mert az orvosegyetemek az egészségügyi, a tudományegyetemek „maradéka” és minden más megörökölt vagy újonnan alapított intézmény (talán a „szakosítottakat”, mint a miskolcit vagy a veszprémit kivéve) pedig az oktatási tárca alá tartozott, beleértve a különböző főiskolákat is, amelyeknek egy része helyi vagy egyházi alapítású volt.

A rendszerváltás után hozott első Felsőoktatási törvény (Ftv.) egységesen az oktatási miniszter alá rendelte a teljes felsőoktatást, szoros kivételként említve a katonai és rendvédelmi képzést, amelyek korábban is a honvédelmi és a belügyi tárca illetékességi körébe tartoztak. Az első Fidesz-kormány ezen a rendszeren nem változtatott, csupán azt a régóta várt intézkedést hozta meg 2000-ben, amellyel nagy egyetemekben egyesített sok különálló intézményt, és végre visszaállította a régi teljes tudományegyetemeket – igaz, a teológiai karok nélkül, viszont további környékbeli intézeteket hozzájuk csatolva.

A 2010 után kezdődött „új időszámításban” először a kormányfő frissen alapított vagy inkább összeeszkábált kedvenc egyetemének, a Ludovikára telepített Nemzeti Közszolgálatinak talált új gazdát a változó nevű Miniszterelnökségben, hogy onnan kiemelt költségvetési támogatásban részesülhessen, majd a legutóbbi választás után az egész felsőoktatást és az azt felügyelő államtitkárságot az EMMI-ből az újonnan létrehozott Innovációs és Technológiai Minisztériumba vitte magával Orbán Viktor „megoldóembere”, Palkovics László.

Viszont a többek között a felsőoktatás felügyeletét ellátó államigazgatási részleget, az Oktatási Hivatalt és a külföldi ösztöndíjakat is kezelő Tempus Közalapítványt meghagyták az EMMI felügyeletében, a külföldi kulturális intézeteket és magyar vendégtanárokat, lektorokat gondozó és már csak nyomokban létező Balassi Bálint Intézetet, továbbá a fejlődő országok diákjait ide hozó Stipendium Hungaricum programot pedig a Külgazdasági és Külügyminisztériumba telepítették. Így állt elő az a helyzet, hogy ma a felsőoktatásnak négy bábája van, ráadásul a teljes oktatási vertikum két külön minisztériumra, az EMMI-re és az ITM-re van szétbontva, tehát semmi értelme elvárni, hogy egységes és következetes (felső)oktatáspolitika létezhessen hazánkban, ahol a szakpolitikáknak amúgy sincs semmi szerepük.

Mivel pedig a felsőoktatás számára a közoktatás állítja elő az „inputot”, vagyis azt a diáksereget, amelynek ott alkotó módon kell(ene) elsajátítania a legmagasabb szintű tudást, egyre nehezebb elképzelni, hogyan nyújthatna jobb teljesítményt az a tanárhiányos iskolarendszer, amelynek egyetlen túlélési lehetőségét a kormányzat az iskoláknak az egyházakhoz telepítésében látja. De a felsőoktatást is sikerül váratlan vegzálásoknak kitenni, ha például arra a legfrissebb intézkedésre gondolunk, amely elvonja a nyelvszakokon oktató anyanyelvi, tehát külföldről (többnyire államközi egyezmények alapján) idehívott lektorok támogatását az intézményektől. Az ITM-nek ez a minden konzultáció nélkül kivetett ukáza nem csak váratlan csapás mind a 14 érintett egyetemnek, de megoldhatatlan feladat elé állítja őket, hiszen a lektorok kb. 11 ezer hallgatót oktatnak félévenként 3 ezer kontaktórában az angoltól a lengyelen és a kínain át a törökig, a legnagyobbaktól a legkisebb nyelvekig. Szaladgálnak is most az egyetemi vezetők a Külügyminisztériumtól az EMMI-n át az ITM-ig, mivel senki nem tudja, melyik vészfék meghúzása fog itt eredményt hozni.1

 

Ki mit vált?

A magyar felsőoktatást az elmúlt egy évben gyakorlatilag szétverték. A sok egymástól és az érintett tárcáktól névleg független, de állami emlők táplálta intézményből álló halmaz ma alkalmatlan arra, hogy bármilyen konzisztens és következetes felsőoktatás-politikát érvényesíteni lehessen, azaz mostantól az esély is elveszett, hogy országos szintű koncepció alapján változtassunk a jelen állapotokon. Annak a ködösítésnek pedig inkább ne higgyünk, hogy az ITM most, úgymond, osztrák példára, „három lábra támaszkodó” finanszírozást vezet be a hallgatói, a tudományos és a fenntartási kvóták alapján.2 Hiszen csak a meleg vizet találták fel, 2016-ig ugyanis ez volt az általános rendszer, amelyet elvként már az 1993-as Ftv. is tartalmazott, de csak jóval később valósították meg, és akkor is úgy, hogy a korábbi bázisfinanszírozást osztották több normatívára.

De ne dőljünk be az irritáló „modellváltás” kifejezésnek se, mert itt valójában egy tulajdonoscserével, a nemzeti vagyon egy részének alapítványba helyezésével megvalósított magánosítás történik. Modellváltásról akkor lehetne szó, ha legalább nagy vonalakban kidolgozták és főleg megbeszélték volna, milyen irányokban milyen eszközökkel fejlesztenék ezt a területet az – első fecske Corvinusétól eltérő – újfajta alapítványi rendszer segítségével.

Modellek helyett azonban csupán törvényeket dolgoztak ki, amelyek segítségével lényegében legalizálták azt az eddigi gyakorlatot, hogy a tárca különalkukat köt az intézményekkel, hiszen a 3–5 évre szóló egyedi szerződések keretei között bármi elképzelhető. Ez az egyéni elbánást törvényesítő eljárás azután „lecsuroghat” az intézményeken belüli pénzosztásra, hacsak nem állítanak fel egységes és normatív belső szabályozást ennek elkerülése érdekében. Mivel a tavaly szeptember 1-jével magánosított egyetemekre már érvényes kellene legyen az egyedi szerződésekkel való finanszírozás, kíváncsi lennék, köttettek-e ilyenek, mert a sajtó némasága alapján azt kell hinnem, hogy nem. Akkor viszont felmerül a kérdés, milyen forrásból és konstrukcióban mekkora összegeket kapnak fenntartásukhoz a tulajdonosváltáson átesett egyetemek.

Az biztos, hogy a kuratóriumok (röviden: Km.) és a felügyelőbizottságok (FB) tagjai megkapták juttatásukat. Ez egy véletlenül felfedezett va­gyon­nyilatkozatból derült ki, amelyben a kicsiny Neumann Egyetem FB-tagságáért kapott havi 1,6 millió Ft-ot (!) vallott be a kecskeméti polgármester.3 Azután a Magyar Narancs a múlt héten egy teljesebb rovancsolást végzett el, amiből megtudtuk, hogy néhány miniszteren kívül minden Km.- és FB-tag 1,1 és 1,6 millió Ft/hó (!) juttatást vesz fel a nyilvános jegyzőkönyvekkel nem igazolt havi legföljebb egyszeri üléseiken való részvételért.4 Most ne kérdezzük, milyen megfeszített munkáért kapják még a professzorokét is két-háromszorosan felülmúló juttatásokat, hanem foglalkozzunk azzal, hogyan egyszerűsíti az egyetemi irányítást ez a magánosítás.

Eddig az egyetem – a sok helyen vízfejjé nőtt – kancellári hivatallal súlyosbított gazdasági vezetése elkészítette az éves költségvetési tervét, azt beküldte a minisztériumba (mikor melyikbe), ott a megfelelő osztály beosztottai áttekintették és módosíttatták vagy jóváhagyták, ahogy az éves beszámolókat is. Most viszont a fenntartó a Km. lett, amelynek ki kell alakítani saját, az egyetemétől független pénzügyi-gazdasági felügyeleti szervezetét, hiszen nekik kell elbírálniuk mindazt, ami korábban az adott tárca megfelelő osztályára tartozott, ellenőrizniük a (köz)beszerzések szabályosságát és megvalósulását, valamint általában törvényességi felügyeletet gyakorolniuk. No de az ITM-ből sem lehet szélnek ereszteni azokat a szakembereket, akik az egyetemeket eddigi fenntartójukként ellenőrizték, hiszen nekik kell majd tárgyalniuk azokról a 3–5 éves szerződésekről, amelyeket az egyes Km.-okkal mint új fenntartókkal kötnek, majd megvizsgálniuk a szerződések végrehajtását, követniük az éves adatok (hallgatók száma, szak szerinti eloszlásuk stb.) és velük együtt a normatívák változását – ha ugyan számítanak majd azok valamit.

Az biztos, hogy a Km. plusz FB-kre szánt egyetemenként évi 400 milliós támogatásnak lesz helye, hiszen ebből kb. 150 millió csupán a díjazásuk összege, és akkor a szervezetük költségeit is fedezni kell belőle.5 Elképzelem, ahogy minden egyetem Km.-a egyenként elindul egyeztetni a következő időszakra eső szerződéses támogatásáról. Az egyetem szenátusa megtárgyalja és elfogadja az intézményi oktatási-kutatási tervet és az azt biztosító költségvetést, amit beterjeszt a Km.-uknak, amely ideális esetben gond nélkül elfogadja. A Km. elnöke és, akár tagja a Km.-nak, akár nem, a rektor (plusz egy-két hozzáértő vezető) elmegy az ITM-be, és mivel a Km.-elnök többnyire olyan komoly tekintély, mint a bankelnök Csányi vagy a miniszter Varga Judit, nem érik ám be még az államtitkárral se. Szép jelenet lesz, amikor két miniszter huzakodik egymással pár milliócskán. Vagy amikor Csányi Sándor mint a gödöllői MATE Km.-elnöke sokallja a másik Km.-elnök Csányi Sándor Soproni Egyetemére jutó apanázst (vagy fordítva).

Persze, mivel Magyarországon élünk, erről a forgatókönyvről szó sem lesz. Az egyetem a Km.-on keresztül benyújtja vágyait, az ITM megállapítja, mit akar ezekből teljesíteni, a Km. tekintélyes tagjai telefont ragadnak, és felhívják azt, akivel meccsre járnak, vagy akihez közvetlen vonaluk van, majd a színfalak mögött megegyeznek a számokban. És ez így csorog le tovább minden döntéssel az egyetemre. A Km. megmondja, kit szeretne a rektori székben látni, ugyanúgy, ahogy eddig a magas politika adta tudtukra, a szenátus pedig megválasztja, ugyanúgy, ahogy eddig is. A rektor megmondja, kiket szeretne a dékáni székekben látni, és mivel a pénzek felülről lefelé áramlanak, a karok a saját jól felfogott érdekükben azokat választják meg, továbbá a szenátusba is olyanokat szavaznak be, akik nem kerékkötői lesznek a kar érdekérvényesítésének. Már jó pár éve vannak olyan egyetemeink, ahol ez a „nemzeti demokratikus centralizmus” éppen olyan tökéletesen érvényesül, ahogy annak idején a „szocialista demokratikus centralizmus” is. És ebben nem különböznek a parlament kormánypárti képviselőitől, akiket tudvalevőleg a kormányfő maga válogat ki a nép örömére.

Az egyetemeket és most már egyre többet végiglátogató kormánybiztos, Stumpf István pedig, bár gondterhelten csóválja a fejét az örökre kinevezett Km.-ok miatt, csupán egyetlen konkrét ígéretet tudott tenni: hogy az egyetemek kimagánosítását szabályozó sok egyedi törvény helyett majd egy szép nagy törvény alá kerül mind.6 Ennél nagyobb öröm nem is érheti őket.

 

De mit ér a bér?

A mézesmadzag pedig rendesen be lett lengetve. Formálisan egyhetes, valójában négy (plusz egy) munkanapnyi határidővel írták ki az EU újraindítási alapjából származó, csaknem 1000 milliárdos keretre a pályázatot az egyetemek „infrastrukturális, szervezeti és oktatásfejlesztési reformjára”, amellyel a tulajdonosváltásra csábították őket.7 Az érdekeltek persze nyomban leporolták és aktualizálták a mindig készenlétben tartott fejlesztési terveiket. És a hírek szerint már megszületett az előzetes döntés: legjobban Csányi előbb említett két egyeteme járt, mások egy töredékét kapták a kért összegeknek, megint mások, mint az ELTE, a Corvinus és a BGE, hoppon maradtak.8 Mint a múltkor is említettem (Tajtékos napok, ÉS, 2021/6., febr. 12.), a legnagyobb falat az infrastruktúrába, vagyis az építkezésekbe és eszközbeszerzésekbe való beruházás lesz, ezekre kell majd gyorsan vállalkozókat találni, akiknek a körére akár látatlanban is fogadni lehet. Az új közbeszerzési környezet kombinálva a gyorsan felállítandó Km.-okkal pedig garantálni fogja a fogadás sikerét.

De azt is garantálni lehet, hogy az évek múlva átadandó campusok, klinikák és oktatási épületek önmagukban nem változtatják meg a magyar felsőoktatás helyzetét és vonzerejét a világban. Ahhoz a 2014–16 között megtervezett Felsőoktatási stratégia gyökeres újragondolása lett volna szükséges, többek között épp a most folyó átalakításokra is figyelemmel. Merthogy az továbbra sem történik meg, hogy a kiemelkedő kutatási és oktatási eredményeket produkáló egyetemek, karok, intézetek kiemelt támogatásban részesüljenek. Utoljára 12 éve mérték fel egységes elvek szerint az egyetemek kutatási potenciálját, és azt sem vizsgálják tudtommal, hogy például melyik doktori iskola milyen sikeresen működik: a fokozatot szerzett diákjaik milyen pályát futnak be, hol vannak állásban, és ott mennyire állják meg a helyüket, csupán a küszöbértékek alapján újraengedélyezik a működésüket.

Az átalakított intézményekhez rendelt 15+15 százalékos bértömegemelés, aminek a második részletét majd teljesítményarányosan adják oda, aligha motiválja az oktatókat, akik mellett egyrészt a hazai átlagbér, másrészt és különösen az MTA-tól elszakított kutatóhálózatban már érvényesített akár egymilliós havi fizetésekkel járó másfélszeres növelés folytán jelentős mértékben húzott el. Nem beszélve a korábbi közalkalmazotti rendszerben még megvolt, de a tulajdonosváltással eltűnt tenure, azaz élethossziglani kinevezésnek a csekélyebb jövedelmet ellensúlyozó, de az akadémiai szabadságot biztosító rendszerével.

Ami a magára hagyott MTA-t illeti, miután kiadott egy határozott állásfoglalást az egyetemi átalakításokról,9 amelyben többek között az egyetemi autonómiának a fontosságára hívja fel a figyelmet, egy „nyilvános párbeszédet”, azaz vitafórumot indított, amelyre azonban jelen cikk leadásának időpontjáig egyetlen hozzászólás sem érkezett.10 Hogy miért, arra csak sejtéseim vannak, de erről később.

 

Természetes vészek a falak előtt

Nem csupán mi, az egyetem eszméjéhez ragaszkodó filoszok voltunk meggyőződve, hogy az autonómia alkotmányos elvébe ütközik az Ftv. végére betoldott ama tavalyi szabályozás, amely révén a tulajdonosváltáson átment egyetemek Km.-ai megfoszthatják őket alapvető jogosítványaiktól, hanem most már a Fővárosi Törvényszék is ezen a véleményen van, amint az Alkotmánybírósághoz intézett beadványából kiderül.11 Ez a törvényhely volt a jogforrás, aminek az alapján a Színház- és Filmművészeti Egyetem Km.-a maga írhatta meg és fogadhatta el az SZFE szervezeti és működési rendjét, rendelhette magához a költségvetés szabályait, nevezhette ki a vezetőket stb. Kérdés persze, hogy ha az SZFE visszakapja ezeket a jogosítványokat, akkor az azóta bekerült és az ott maradt oktatók képeznek-e akkora kritikus tömeget, hogy szembeszálljanak a nyilván változatlan összetételű Km. nagyuraival.

Amikor tavaly barátaimmal latolgattuk az SZFE esélyeit az ellenállásra, felmerült, hogy egy ilyen múltú és tekintélyű intézmény akkora szolidaritási hullámot tud kelteni itthon és külföldön, hogy kétszer is meggondolják a hatalmasok, kemény kézzel nyúljanak-e hozzájuk. Jóllehet a szakmai szolidaritás hasonló volt a CEU, majd az MTA által kiváltotthoz, mindez nem tántorította el az SZFE „elrablóit”. Az ellenállás változatos eszközökkel folytatódott – egészen a tavaly októberi nagy demonstrációig. A hazai és nemzetközi szolidaritás gyümölcse pedig mostanra ért meg: öt európai egyetem (és a budapesti METU) fogadja be az SZFE hallgatóit, és ad majd diplomát is nekik, ráadásul olyan magyar tanárgárda hitelesítésével, amely bármely hasonló intézmény büszkeségére válna.12

Biztos vagyok benne, hogy Vidnyánszkyék és kormányközeli jogászaik vadul keresik a módját, hogyan hiú­sítsák meg a FreeSZFE sikerét például a kreditek érvénytelenítésével vagy a diplomák honosításának megakadályozásával, de ezzel már csak a kudarcukat teszik még világosabbá, ahogy az európai bírósági ítéletek által elkaszált Civil- és CEU-törvények tovább húzott-halasztott módosításának késleltetésével is.13

Aki úgy gondolta, hogy az SZFE után a többi egyetem megnyugodhat, tévedett. Jóllehet nincsen nyomás rajtuk, mégis, talán a már a változtatás mellett döntött többség szívóhatására egymás után határoznak a magánosításról. Nyíregyháza, Óbuda, a katolikus egyházat választó Eger után legújabban a legkisebb művészeti egyetem, a táncművészeti szenátusa is megszavazta az átalakulást, igaz, egy sor feltétellel, amelyek szándékuk szerint az autonómiát kell hogy biztosítsák, például a Km. tagjainak legalább a felét kívánják jelölni, és nem akarják egyéb jogaikat sem feladni.14

*

Közben pedig érkeznek a hírek, hogy az átalakulást már megszavazott egyetemeken mind az oktatók, mind a hallgatók között egyre kevesebbeket érdekel, hogyan is zajlik majd le ez a radikális változás, mekkora beleszólásuk lesz az elkövetkező döntési folyamatokban, vagy egyáltalán, mennyi tájékoztatást kapnak az eseményekről, és mi lesz a felsőoktatással, amint az a visszhangtalanul maradt akadémiai kezdeményezésből is kitűnik.

Olyan érzése van az embernek, mint Bereményi Géza hőseinek, amikor az emlékezetes mondat hangzott el: „Hát akkor itt fogunk élni.”

 

[1] A Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapjai különlegesen eklektikusak. A főlapról semmilyen szervezeti egységhez sem lehet elindulni (https://kormany.hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/), amint ez jellemző az összes minisztériumra, viszont véletlenül lehet találni érdekes KüKüm weblapokat: https://culture.hu, amely a Balassi Intézet működési körét fedi le, vagy ezt: https://tdf.kormany.hu/, ami egy korábbi állapotból megmaradt, de rendszeresen frissített ereklye. Utoljára talán a Rákosi-korszakban óvták ennyire az ellenség szeme elől a minisztériumok szervezetét és munkatársainak nevét.

2 https://magyarnemzet.hu/belfold/osztol-haromlabu-finnszirozas-jon-az-egyetemeken-9454148/

https://nepszava.hu/3111811_2016-ban-vezettek-ki-amit-most-bevezetnek

3 https://24.hu/kozelet/2021/02/25/polgarmester-masodallas-kecskemet/

4 https://magyarnarancs.hu/belpol/bajkai-fazekas-sandor-es-gyorgy-laszlo-is-havi-15-milliot-keres-egyetemi-alapitvanyoknal-236783

A DK is kikérte az adatokat, ebből valamivel pontosabb képet kaphattunk:

https://24.hu/belfold/2021/03/21/egyetem-alapitvany-fizetes/

5 https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kistafirozta_az_allam_a_pannon_egyetemert_alapitvanyt.720124.html

6 https://mandiner.hu/cikk/20210210_hiszek_a_polgari_magyarorszag_eszmejeben

7 https://nkfih.gov.hu/download.php?docID=34855

8 https://telex.hu/gazdasag/2021/03/16/az-elte-es-a-corvinus-egy-fillert-sem-kap-a-955-milliard-forintos-felsooktatasi-palyazatbol

https://telex.hu/gazdasag/2021/03/19/180-milliard-forint-az-agraregyetemnek-indul-a-legnagyobb-felsooktatasi-fejlesztes

9 https://mta.hu/mta_hirei/az-egyetemi-modellvaltasrol-az-mta-elnoksegenek-allasfoglalasa-111243

10 https://mta.hu/mta_hirei/az-egyetem-feladatarol-nyilvanos-parbeszedet-indit-az-akademia-111259

11 https://magyarnarancs.hu/belpol/normakontrollt-kezdemenyezett-a-biro-az-szfe-torveny-ugyeben-236323

http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/4E462DD04C8970C4C125868400611A5D?OpenDocument=

12 https://hvg.hu/elet/20210317_SZFE_kulfoldi_egyetemek_emergency_exit

13 És már próbálkoznak is: https://magyarnemzet.hu/belfold/szabalyszegok-az-egyetemfoglalok-a-trukkos-diplomamentesi-akcioval-9535757/

14 http://mte.eu/wp-content/uploads/2021/03/13-2021.03.16.-hatarozat-eloterjesztes-MTE-modellvaltasarol..pdf

Utólag érkezett a hír, hogy a Testnevelési Egyetem is beáll a sorba: lehet elkezdeni fogadni a Km.-tagokra. https://hvg.hu/gazdasag/20210320_A_Testnevelesi_Egyetem_is_alapitvanyi_fenntartasu_lesz

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 17. szám, 2021. április 30.
LXV. évfolyam, 14. szám, 2021. április 9.
LXV. évfolyam, 6. szám, 2021. február 12.
Élet és Irodalom 2021