Tagadás. Kitörés?

Az ÉS könyve márciusban – Tamás Gáspár Miklós: Antitézis. Válogatott tanulmányok 2001–2020. Fordította és szerkesztette Sipos Balázs. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021, 456 oldal, 4740 Ft

A kötet legjelentősebb írása – és kincsesbányája – az Igazság és osztály. Azt sugallja, hogy két szocialista hagyományt különböztethetünk meg. Az egyiket Rousseau fémjelzi, a másikat Marx. Az előbbi szerint a civilizáció tönkretette az erkölcsöt, a természetes emberi adottságokat. Vissza kell tehát térnünk az egalitárius nép erényeihez, a puritán egyszerűséghez. A rousseau-i paradigma antiteodiceát kínál, azt állítja, hogy a szenvedés nem természetes. E hagyomány „angyali”, amennyiben úgy tartja, hogy a szolgák erkölcsileg fensőbbrendűek, és elegendő lefolytatni a természetes szabadságküzdelmeket, hogy a nép ismét önmaga lehessen. Ezzel szemben a fausti-démoni marxi paradigma azt sugallja, hogy a proletariátus a tőke szerves alkotóeleme, s forradalmi jelentősége csak azért lehet, mert elidegenedettsége folytán képes tagadni az osztálytársadalom rendszerét – és egyúttal önmagát. A nép önaffirmációja helyett a proletariátus öntagadása, az ontológiai lényeghez való visszatérés helyett historizálás, az „ember” változékony megjelenési formáinak kritikai elemzése. Az Antitézis szerint a bajok többször a rousseau-i paradigmához való visszahátrálásból fakadtak – ez nem más, mint egyenlősítés az emancipáció helyett, etatista újraelosztás a kapitalizmus kereteinek felszámolása ellenében. TGM elismeri, hogy a rousseau-i hagyományhoz való ragaszkodás indokolt lehetett például a fasizmussal való szembeszegüléskor, ám alapvetően visszalépés, felszínesség.