„A karaktereim a legszigorúbb cenzoraim”

Beszélgetés Anna Burnsszel

INTERJÚ - LXV. évfolyam, 4. szám, 2021. január 29.

Olvass, ne háborúzz! – akár ezzel a címmel is meg­je­lenhetett volna bő két éve Anna Burns Man Booker-díjas könyve. A Belfastban született, de évtizedek óta Angliában élő szerző 2018-ban nyerte el a rangos brit irodalmi elismerést Tejes (Milkman, 2018) című #metoo-regényként is aposztrofált kötetéért. A sötét tónusú történet a hetvenes években játszódik, egy meg nem nevezett városban, ahol a mindennemű erőszak a hétköznapok velejárója. A regény narrátora egy nevenincs tizennyolc éves lány, akinek a szub­jektív nézőpontján keresztül szerezhetünk tudomást arról, milyen traumákkal járhatott felnőni a hosszan elhúzódó – 1968–1998 között zajló – észak-írországi vallási és politikai zavargások idején. A regény éppúgy szól a fizikai erőszakról, mint a szavak pusztító erejéről, illetve a lelki és testi szexuális abúzusról. Ennélfogva az olvasó gond nélkül azonosul a betűalkoholista főszereplővel, aki azáltal válik kirekesztetté, hogy – énvédelemből – sétálás közben olvas. A kritikusok majdhogynem egyöntetű véleménye szerint Anna Burns immár magyarul is olvasható harmadik regényét szokatlan narratív technikája és sötét humora teszi egyedivé. Vitathatatlan, hogy a Tejes (fordította Greskovits Endre, Scolar Kiadó, 2020) sajátos hangnemet használva fogalmazza újra az európai irodalmi toposzokat. A Man Booker-díjas szerzőt többek között a gyilkos és simogató szavak ambivalens erejéről, a mikroközösségben lejátszott hatalmi játszmákról és az emberi gonoszság banalitásairól is kérdeztük.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 7. szám, 2021. február 19.
LXIV. évfolyam, 44. szám, 2020. október 30.
LXIV. évfolyam, 39. szám, 2020. szeptember 25.
Élet és Irodalom 2021