KÁDERHIÁNY

PÁRATLAN OLDAL - LXV. évfolyam, 2. szám, 2021. január 15.

2021. január 25-én beiktatják hivatalába a MRE Dunamelléki Egyházkerületének novemberben megválasztott új püspökét, Balog Zoltánt. Ezzel – a három másik püspökkel együtt – megválaszthatóvá válik az egyház főpásztorának pozíciójába is.

Balog január 31-i hatállyal lemondott jelenlegi pozícióiról. Ő volt a roma felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, valamint a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az első területre nem lesz nehéz helyette új embert találni, hiányozni sem fog, eddig sem végzett romaügyekben észrevehető munkát.

A SZPMA szerepe azonban a választások közeledtével felértékelődik, nem mindegy hát, ki lesz a kuratóriumi elnök. A pozícióra szóba került a kuratóriumban eddig is tevékenykedő Gulyás Gergely és Novák Katalin neve. Ők azonban miniszterként aligha tudnának annyi időt és energiát fordítani az új megbízatásra, amennyit a miniszterelnök elvár az új elnöktől.

Volt még két jelölt a tisztségre. Egyikük, Trócsányi László volt igazságügy-miniszter nem vállalta. A másik, Szájer József EU-képviselő – nos, az ő megbízása sem tűnik momentán jó ötletnek.

Megfordulni látszik a mondás a sok eszkimóról és a kevés fókáról. Vagy hogy az új püspökhöz és régi elnökhöz méltó stílusrétegben maradjunk: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” (Máté 22:14)

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024