Kiegyenlítősdi

„A hasonlat csak akkor működik, ha a másik eseményhez képest nem ordító az aszimmetria” – írta Ungváry Krisztián általunk (is) megbírált cikkében, amivel egyet tudunk érteni. Mostani válaszában (ÉS, 2021/1., jan. 8.) egyrészt félreérti, amit írtunk, másrészt csúsztat is. Mi nem „vétekről” írtunk P. Szűcs Julianna kapcsán, hanem politikai „vétekről”, és világossá tettük, hogy erre a mostani kitüntetési javaslatában a DK hibásan reagált. Továbbá nem „elmezavarról” írtunk Demeter Szilárd kapcsán, hanem „erkölcsi elmezavarról”, ami az angol „moral insanity” tükörfordítása, ezt Ungváry félreértette.

Különös, ha egy történész a könnyen fogyaszthatóság és a kiegyenlítettség narcisztikus látszata érdekében összehasonlíthatatlan történelmi korokat, eseményeket kezd összehasonlítani, hogy mindebből személyekre szóló erkölcsi végkövetkeztetéseket vonhasson le, mindezt önnön morális felsőbbségének és „objektív” megkérdőjelezhetetlenségének manifesztációjaként. Eme kiegyenlítősdi mondatja aztán Ungváryval, hogy „a DK felterjesztésének és Demeter kijelentéseinek nagyon is vannak közös érintkezési pontjai”, s a P. Szűcsöt kitüntetők nihilizmusa megegyezik a „liberárja gázkamrákat”, a háttérhatalom „liberális Führer”-ét, vagyis Soros Györgyöt emlegető Demeterével. Az pedig az írástudó „felelősségéhez” és komolyan vehetőségéhez nyújt támpontot, ahogy Ungváry az analógiájával a hasonlót és a hasonlítottat hozza összefüggésbe, elfeledvén (vagy tán nem is tudván), hogy analóg gondolkodásával legkevésbé a hasonlat auktoraira világít rá, sokkal inkább a hasonlat megalkotójára, vagyis önmagára. A hasonlított és a hasonló a hasonlítóban „összeér” (Paul Ricoeur).

Ahogy azt tavaly december 6-án Radnóti Sándor találóan megfogalmazta egyik FB-posztjában: P. Szűcs Juliannának életműve van, ő valaki, Demeter „egy senki, egy szociopata”, aki a fenegyerek szerepét próbálja eljátszani. P. Szűcs csinált egy kiváló folyóiratot, Demeter a NER-t szolgálva nem csinál semmit, csak hőzöng, és építgeti a karrierjét.

Az emberek változnak, fejlődhetnek, megbánhatják, jóvá is tehetik bűneiket. Hajdanán, 1989–1990 tájékán a honi „damaszkuszi sztrádáinkon” nagy volt a tolongás, sok párttag fedezte fel magában az elszánt antikommunistát, antiklerikális a hívő keresztényt, lelkes internacionalistákból lettek habzó szájú nacionalisták stb. Ungváry „túldeterminált” világképében dezavuálja egy személy erkölcsi-morális-világnézeti megváltozásának jogát és lehetőségét, ami egészen egyszerűen rémisztő: a kereszténység megváltástörténetének épp az a lényege, hogy a múlt tévedései és bűnei nem determinálják az embert: a bűnöktől meg lehet szabadulni, s az ember élete nem a bűn időtlen és megváltoztathatatlan végzetében zajlik. Jézus megváltói halála innen kapja értelmét, ahogy az is, hogy a hagyomány nem Saulusban, hanem Paulusban látja a szentet.

Ungváry nem volt mindig ilyen finnyás, amikor a Mozgó Világról volt szó. Már 2001 februárjában tanulmányt publikált itt Bibóról, 2007 júniusában Rádai Eszternek adott nagyinterjút, és érdekes, éppen arról, hogy az antikommunizmus és az antifasizmus milyen végzetesen összekeveredett. 2016 áprilisában Kovács M. Máriával publikált a Mozgóban közös tanulmányt. Ungváry fehérizzásig hevült antikommunizmusát, ha érdekei úgy kívánják, félre tudja tenni, és az MSZP 1990-es kampányfőnökével, a kiváló szovjet (majd valószínűleg orosz) kapcsolatokkal rendelkező újságíróval, Meruk Józseffel publikált közösen könyvet Rákosi Mátyásról. Ennek orosz nyelvű törzsanyagát véletlenül éppen Cipruson találták meg. Akit a történet részletei érdekelnek, olvassa el Pető Iván recenzióját a Meruk–Ungváry-könyvről a Mozgó Világ 2018. decemberi számában.

„A szavak értelmét elvevő nihilista kommunikációs technikát” emlegető Ungváry vajon milyen nihilista kommunikációs szómágia alapján nevezi „pártállami utódpártnak” a 2011-ben alakult Demokratikus Koalíciót? Ha a rendszerváltást követő 21. évben létrejövő szervezetet, amelynek tagjai sorában – életkorukból fakadóan – persze akadhatnak korábbi MSZMP-tagok, minden további nélkül „pártállami utódpártnak” lehet nevezni, akkor az 1988-ban létrejött Fideszre, jó néhány emblematikus személyiségének pártállami múltjára gondolva ugyanez még inkább elmondható, a jogi és történelmi megfontolásokat egyszerűen félretéve, puszta ideológiai alapon, attól a szándéktól vezérelve, hogy a szavak értelmét nihilista módon parttalanná és kezelhetetlenné tegyük.

Radnóti Sándor fentebb már idézett FB-posztjában remekül megfogalmazta, mi a fő probléma oka: „Ungváry Krisztián – sajnos azt kell mondanom, itt, és néhányszor máskor is – moralista PÓZának, az »incorrup­tible« koturnusára való ácsingózásának önigazolása: a szimmetriára való törekvés, akkor és ott is, ahol ez képtelenség.” Tegyük hozzá: Ungváry állandóan kétfrontos harcot vív. Ha megbírál egy jobboldalit, úgy érzi, azonnal meg kell bíráljon egy baloldalit is. Ám Demeter Szilárdot és P. Szűcs Juliannát talán még Robespierre sem említette volna egy mondatban.

(A Radnóti Sándor-idézetek forrása: 2020. december 6-i Facebook-posztja, valamint saját hozzászólása a posztja nyomán kibontakozott vitához december 7-én ugyanott.)