Vannak a spájzban

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXV. évfolyam, 1. szám, 2021. január 8.

„Legyetek erősek, a választási kampánynak ez még csak a gyenge előjátéka” – írta Áder János 1993. július elsején egy tagsághoz intézett körlevélben. A Fidesz Országos Választmányának akkori elnöke azért ragadott tollat, mert a közélet akkoriban már hetek óta attól volt hangos, hogy a párt nem hajlandó, de valószínűleg nem is tud elszámolni a törvény szerint ingyenesen rendelkezésükre bocsátott pártszékház eladásából származó pénzekkel. Különösen kínossá vált ez akkor, amikor nyár elején a Somogyaszalón tartott frakcióülésen több tag is magyarázatot várt arra vonatkozóan, hogy mire fordították az akkoriban jelentősnek számító összeget. A résztvevők emlékei és jegyzetei szerint Orbán pártelnök és Kövér frakcióvezető zavaros beszámolót adott a pénzügyekről. A röpködő milliókat az ülésen többen megkísérelték összeadni, ám a visszaemlékezéseket rögzítő periratok szerint Kövér László ezt igen határozott hangon tiltotta meg. Tény azonban, hogy a lezáratlan székházügy pontos elszámolásával a párt mára közjogi méltósággá emelkedett, úton-útfélen becsületességet és tisztességet hirdető akkori vezetői mind a mai napig adósak. Elszámolás nincsen, helyette mutogatás van a politikai ellenfelekre. Következmény mégis volt: a Fidesz súlyos veresége az 1994-es választásokon.

2005-ben újabb gyanús ügylet: az unalomig ismert Tokaj–Sárazsadány-történet: Orbán első kormányfői ciklusának idején felesége vállalkozásának (a bíróság ítélete szerint nem) taggyűlési jegyzőkönyve szerint tanácsokat adott állami pénzek tekintetében, amikor kijelentette, „ne mi nyerjük a legtöbbet”. Lehet ezt minősíteni ezeréves, lejárt történetnek, de ne feledjük, a mai nap is ez az ember a kormányfő.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 47. szám, 2023. november 24.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 45. szám, 2023. november 10.
Élet és Irodalom 2023