MÉREG­POHÁR

PÁRATLAN OLDAL - LXV. évfolyam, 1. szám, 2021. január 8.

„Bár nem jó szívvel, mégis nyugodt és tiszta lelkiismerettel búcsúzom”, írta a kollégáinak búcsúlevelében dr. Tamás László János, a győri megyei kórház főigazgató főorvosa december 19-én. Miután Kásler Miklós, az emberi erőforrások kételkedést és egyeztetést nem ismerő minisztere bejelentette, hogy hat klinikai központ, a budapesti centrumkórházak és tizenkilenc megyei kórház élére új vezetőket nevezett ki. Megbízatásuk 2021. január elsejétől lesz hatályos. Pont.

Kisebb városokban már ma is csak úgy számíthatnak szakrendelésre az ott élők, ha egy orvost a hét egy napján oda tudnak vezényelni. Különben a megyeszékhelyre kell utazniuk. A Magyar Orvosi Kamara vitatta a bejelentett reformok átgondoltságát és megalapozottságát. A kormány mosolya nem volt őszinte, láttuk már az Akadémia, az Index és az SZFE esetében is, mi történik ilyenkor. Megérkeznek a „verő- és vevőemberek”, akik majd egyértelművé teszik mindenki számára, hol lakik a jóisten.

Szókratész még eldönthette, hogy melyik alternatívát választja. A demokráciának is akad karcos oldala. De a kórházigazgatók sem indokot, sem a mérlegelés lehetőségét nem kapták meg. Letették eléjük a poharat. A visszautasíthatatlan ajánlat, amin nem kell tépelődni. Pont.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 3. szám, 2021. január 22.
LXIV. évfolyam, 51–52. szám, 2020. december 17.
LXIV. évfolyam, 47. szám, 2020. november 20.
Élet és Irodalom 2021