GÁZ VAN, BABÁM
PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 49. szám, 2020. december 4.címmel forgathatna filmet a magyar ugar rögvalóságáról Miloš Forman, ha nem távozott volna már a szatírák örök vadászmezejére.
Attól tartok, iróniája és képzelőereje kevésnek bizonyulna, ha a mai való szürrealitásához keresne szinopszist, és tehetsége cserben hagyná, ha a mozgókép eszközeivel próbálkozna nem kigúnyolni, mindössze csak bemutatni kulturális jelenünket.
Ez bizony szürreálisabb már nem is lehetne (mindig azt hisszük, de most tényleg). A magyar irodalom originális tehetségű, multifunkciós és váratlan pillanatokban letaglózó mondatokban és akciókban jeleskedő muszájherkulese (biztos, aki biztos) odanyilatkozott, hogy mi lennénk az új zsidók. Szó esett még Európáról mint gázkamráról, valamint sok további érdekes mondat hagyta el az irodalmi stallumbirtokos szájüregét (illetve vált írott formában maradandó szellemi közkincsünkké).
Engem, érthetően, mégis ez az „új zsidó” kategória ragadott meg (vagy inkább taszított hókon).
Tévelyegve bolyongok önmagam körül, és töprengek szakadatlan: vajh mi lesz a régiekkel?
