Nyugaton a helyzet változatlan

KÖNYVKRITIKA - LXIV. évfolyam, 48. szám, 2020. november 27.

Jászberényi Sándor: A varjúkirály – Nyugati történetek.  Kalligram Kiadó, Budapest, 2020, 320 oldal, 3990 Ft

Nyugaton a helyzet változatlan A novellagyűjtemény az Egy kis szívesség című szöveggel kezdődik, amely az egyetlen olyan eleme a válogatásnak, ami a Közel-Keleten játszódik és elsőre elkülönülni látszik a többitől. Közelebbről nézve azonban egy prológust implikál, ahol az erőszak és a militáns attitűd nem csak a keleti országokra, hanem Európára is értendő: ,,Az ember. Ha egyszer valaki fegyvert fogott a kezébe, sosem fogja azt elengedni.” (13.) Ezt a szövegben szereplő tábor parancsnoka fogalmazza meg Marosnak, emellett pedig azt az etikai provokációt is útjára bocsátja, hogy a keleten történő népirtás bizonyos szempontból európai érdek, amikor szívességként aposztrofálja a dzsihádistákkal zsúfolt tábor felgyújtását. Innen indulunk kalandozásra Maros életszakaszaiba, ahol arra is megkapjuk a magyarázatot, milyen gyermekkori esemény miatt bizonytalanodik el a későbbi elbeszélői hang isten létezésében. A nyugati történetek költőibb, metaforákban gazdag nyelvhasználata azt a kezdőpontot jelöli, ahonnét a későbbi cinikus hang fokozatosan kialakul.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 27. szám, 2020. július 3.
LXIII. évfolyam, 49. szám, 2019. december 6.
LXIII. évfolyam, 1. szám, 2019. január 4.
Élet és Irodalom 2021