Nagy levegő

KÖNYVKRITIKA - AZ ÉS KÖNYVE - LXIV. évfolyam, 47. szám, 2020. november 20.

Az ÉS könyve novemberben – Nádas Péter: Arbor mundi. Válogatott esszék, II. kötet, Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 484 oldal, 4499 Ft

Nádas egy fontos megszorítást tesz, amely egyaránt érvényes lehet a regényre és az esszére: „A magam tudása nem abban rejlik, hogy érteném a dolgok, a jelenségek és események jelentőségét akár csak a saját életemben is, hanem éppen mások sorsából és végzetéből kell megértenem, amit önmagamat illetően sem tudok.” Ha az esszé ebben az értelemben a szabad és nyilvános gondolkodás műve, az esszégyűjtemény, amit most a kezünkben tartunk, egy gondolkodás regénye. Nádas két kötetes esszéválogatásának második kötete, az Arbor mundi irodalomról, fényképészetről, festészetről és színházról szóló esszéket gyűjt össze, alapos figyelemmel a művészetek pszichológiai, történelmi, szociológiai, politikai összefüggéseire. Nádas tehát ebben a kötetében a magyar esszéirodalom hagyományos tárgykörében mozog. A legkorábbi írás 1977-ből származik, a legkésőbbi 2018-ban keletkezett. Az összeállítás nem az időrendet követi. Az egymásmellettiségek, a közelségek és a távolságok inkább olyan kapcsolatokat, ellentmondásokat és íveket tárnak fel, amelyek Nádas gondolkodásának hosszú távú törvényszerűségeiről, a bejárt utak mineműségéről vallanak.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 9. szám, 2020. február 28.
LXIV. évfolyam, 7. szám, 2020. február 14.
LXIV. évfolyam, 6. szám, 2020. február 7.
Élet és Irodalom 2020